Januártól újra kinyithat a deákvári posta?

Várhatóan januártól ismét kinyithat Vác bezárt kispostája. Ezt a vasárnapra meghirdetett sajtótájékoztatón jelentette be a helyi Fidesz-KDNP képviselője Mokánszky Zoltán és Szabó Csaba, a Váci Fidelitas elnöke. A Hír tévé tudósításából kiderül: azt állítják, hogy közbenjárásukra sikerülhet elkerülni a deákvári hivatal zárva tartását.

Mint arról korábban a Váci Napló is beszámolt, péntektől ideiglenesen bezárta ajtaját a Deákvári kisposta. Mivel a Magyar Posta Zrt állami cég, ezért rájuk is vonatkozik a kormány által elvárt 25 százalékos kiadás csökkentés. Eztért a cég országosan 366 postát zárt be, ezek között szerepelt a váci is. A döntés azonban nagy aggodalmat és elégedetlenséget váltott ki a városrész lakóinak a körében. Ezzel ugyanis tizenötezer ember, köztük számos nyugdíjas életét nehezítik meg, akiknek problémát okozhat a belváros megközelítése.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

A városvezetése kiállt a bezárás ellen. A körzet önkormányzati képviselője, Tótváradi-Nagy Bence petíciót indított, amit múlt héten több mint 2000 helyi ember aláírásával ajánlott küldeményként küldött el a Magyar Posta vezetőinek. Továbbá Matkovich Ilona polgármester ígéretet tett arra, hogy mindent elkövet a kisposta fennmaradásáért: felajánlotta, hogy a város akár az épület fenntartási költségeit is kifizeti. Ennek érdekében egyeztetéseket kezdeményezett a vállalat vezetőivel, Rétvári Bence országgyűlési képviselővel, valamint Fónagy János államtitkárral is. De, mint elmondta, péntekig, azaz a kisposta bezárásának napjáig, nem kapott választ egyik féltől se.

Bár eddig nem jelentek meg a hely kormánypárti képviselők egyik tiltakozási akción sem, a bezárás utáni vasárnapon a posta előtt tartottak sajtótájékoztatót, ahol azt állítottak, hogy nekik sikerült előre mozdítani az ügyet és megnyílt a lehetőség a tárgyalások előtt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

„Mivel látjuk, hogy Matkovich Ilona mennyire tehetetlen ebben a történetben, ezért az országgyűlési képviselőnkkel, Rétvári Bencével közösen felvettük a kapcsolatot Fónagy János államtitkár úrral, aki azt üzente, hogy Matkovich Ilona egyeztessen vele időpontot, és segíteni fog abban, hogy Vác városában újra megnyílhasson a deákvári kisposta” – nyilatkozta Mokánszky Zoltán önkormányzati képviselő a HírTV híradójának.

Mindezeken felül a riportban az is elhangzott, hogy a deákvári hivatal várhatóan januártól fogadhat majd újra ügyfeleket, bár információink szerint erről hivatalos értesítést még nem adtak ki. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments