Már nem zötyög a Fürj utca

Az útpálya burkolata az évek során jelentős mértékben megrepedezett a Fürj utcában, Deákváron. A múlt héten elkezdett felújítási munkának köszönhetően, teljes szélességben új aszfaltot kapott az útfelület. Szerdán a helyszínen beszélt Matkovich Ilona polgármester és Rozmaring Sándor, a körzet önkormányzati képviselője a beruházásról – írja a vac.hu.

„Mi még nem álltunk le az útfelújításokkal” – mondta a városvezető, utalva ezzel az Alsó-Törökhegyi út és a Gyöngyike utca burkolására. – A Fürj utca aszfaltozási munkálatait, ma délután befejezik. A lakók folyton kérték a felújítást, ezért úgy döntöttünk, mivel valóban nagyon nagy itt az átmenő forgalom, és valóban kátyús az út, hogy ezt a munkát még betesszük az ez évi programunkba” – mondta.

Ezt Rozmaring Sándora, körzet képviselője is csak megerősítette azzal, hogy hozzátette: az utóbbi évek egyik legnagyobb költségvetésű deákvári beruházását hajtotta végre itt az önkormányzat. Majd elmondta, a Fürj utcának közel 400 méteres szakaszát sikerült újra leaszfaltozni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egyoldalúan felbontották a Duna-parti szoborcsoport letéti szerződését

„Biztonságosabb lesz a közlekedés, és nem utolsó sorban pedig az autóknak a műszaki állapota sem fog romlani a rengeteg kátyú miatt. Úgyhogy szeretném megköszönni a polgármester asszonynak és a képviselőtársaknak a támogatását, a beruházás lebonyolításában” – fogalmazott.

A Fürj utca felújításának összege 25 millió 688 ezer forint volt, melyet teljes egészében az önkormányzat biztosított. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments