Mart aszfaltburkolatot kapott Máriaudvar egyik elhanyagolt földútja

Ütemezetten zajlik a város külterületein található leromlott állapotú utak felújítása, a napokban Máriaudvaron zajlanak munkálatok-tájékoztatta a Híradót Kiss Zsolt. Az alpolgármester közölte: a településrészt egyik forgalmas gyűjtőútját, a Gyöngyike utcát ugyanaz a beszerzésen nyertes pályázó vonja be mart aszfalt burkolattal, aki a deákvári Alsó Törökhegy úton végez hasonló útjavítást – írja az ESTV.

„A karbantartás keretében most egyfajta ugrást próbálunk ezen az úton elérni azzal, hogy mart aszfaltos technológiával próbáljuk lefedni az útburkolatot. Nagyon sok pénzt és nagyon sok energiát áldoz az önkormányzat a földútjainak a rendbetételére. Az igazi megoldást nyilván az jelentené, ha aszfaltos útjai lennének mindenhol a városnak, de ez brutálisan sok pénzt követelne meg tőlünk. Ezért megpróbáljuk először stabilizálni a rossz állapotú utakat közforrással, majd ezt követően ez a megoldás jelentheti a tartósabb lefedését ezeknek az útfelületeknek” – nyilatkozta Kiss Zsolt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci táncosok újabb sikerei

A mart aszfaltos technológia alkalmazásánál egy javítás alatt álló útfelületről fölmart, ledarált aszfaltot terítenek le egy emulziós kötéssel, amely stabilizálja a felületet. A kátrányos emulziót és az aszfalt darálékot úthengerrel tömörítik, amivel egy megfelelően ellenálló burkolat kerül a korábbi kátyús földútra, ami általában 5-8 évet is kibír javítás nélkül.

A Gyöngyike utca valamivel több mint 200 méter hosszban újul meg 4 méter szélességben – tette hozzá az alpolgármester. (Fotó: Váci Hírnök) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments