Negyven év után újult meg a váci uszoda homlokzata

Az utóbbi évek legnagyobb beruházása készült el a napokban, ugyanis átadták a Váci Uszoda és Strandfürdő felújított homlokzatát, melynek keretében a nyílászárókat is kicserélték. Emellett az épületen belül más fejlesztések is történtek – írja a vac.hu.

A helyszínen Matkovich Ilona polgármester arról beszélt, hogy egy nagyon régóta esedékes beruházás valósult meg, amelyért köszönetet mondott az Országos Vízilabda Szövetségnek, a Váci Vízmű Sportegyesületnek és a Váci Vízilabda Sportegyesületnek.

„Nélkülük ez a fejlesztés nem jöhetett volna létre. Külön köszönetet szeretnék mondani a tervezőknek és a beruházónak, akik határidőre és a legjobb minőségben végezték el a munkát” – mondta, és hozzátette: a beruházás összértéke mintegy 140 millió forint.

A városvezető arról is beszélt, hogy a termálkút tanulmánya is elkészült, ennek most következik majd a folytatása. „Megyünk előre, és igyekszünk eljutni odáig, hogy egy új termálkút adja a meleg vizet a váci strandnak és az uszodának, aminek köszönhetően rengeteg energiát tudunk majd megspórolni, fenntarthatóvá válik a sportlétesítmény fenntartása” – mondta Matkovich Ilona.

Gulyás Zoltán, a Váci Sport Kft. ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1982-ben átadott uszoda mára elavult nyílászárói teljes egészében kicserélték. A régiek helyére új, modern, korszerű alumínium keretes ablakok kerültek.

„A bejárati portálnál egy új szélfogót telepítettünk, valamint az előtér és a 25-ös medence között egy új bejárati portált alakítottunk ki. Felújítottuk az uszoda gépészeti rendszerét is, új átemelő szivattyú építettünk ki modern frekvenciaváltóval és egy búvárszivattyúval, ami a 25 méteres medence üzemeltetését teszi lehetővé. A téli időszakban az új nyílászáróknak köszönhetően a rezsiköltségeinken sokat tudunk majd spórolni” – mondta.

A körzet képviselője, Inotay Gergely köszönetet mondott a városnak és az egyesületeknek, hogy hozzájárultak ehhez a rendkívül komoly, sokmilliós beruházáshoz, amely nemcsak hasznos, hanem látványos is. Beszélt arról is, hogy az idén működésképtelennek és veszélyesnek bizonyult gyermekmedencét a jövő szezonra felújítják és biztonságossá teszik, hogy újra használni lehessen majd. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments