Raid of the Champions – Horváth Lajos a szezon utolsó versenyére készül
A 2022-es versenyszezon a Raid of the Champions futammal zárul ezen a hétvégén, a megmérettetésen természetesen rajthoz áll Horváth Lajos is.
A Laller Racing Dakar Team hosszú és fárasztó évet tudhat maga mögött, számos nívós nemzetközi futammal, szép sikerekkel, rengeteg versenykilóméterrel. Horváth Lajosnak több fronton kellett bizonyítani, hiszen nem csupán versenyzőként és csapatfőnökként kellett helytállnia, de a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) tereprali szakágának vezetőjeként is sok volt a teendője:
„Következik az év utolsó versenye, egy kétnapos, megközelítőleg 300 kilométeres táv, amely pénteken startol el Nyirádról, és a környék településeit és a Bakony alját is érintve szombaton zárul. Pénteken egy rövid szuperspeciál szakasszal indítunk, már nagyon várom, hogy ismét a nyeregbe pattanjak. Ugyan az időjárás előrejelzés szerint eső várható, én bízom benne, hogy mindez nem riasztja majd el a szurkolókat attól, hogy kijöjjenek a pályák mellé biztatni a versenyzőket. Az is nagy izgalommal tölt el, hogy ismét találkozom az évközben remek kis csapattá formálódott terepralis mezőnnyel, akiknek szakágvezetőként is igyekeztem egész évben mindenben segíteni.
A célom, hogy ez a sokra hivatott közösség együtt maradjon, és lehetőség szerint a jövőben új tagokkal is bővüljön. Versenyzőként pedig szeretnék egy jót motorozni, csatázni az ellenfelekkel, méltóképpen lezárni azt az esztendőt, amelyről nyugodtan kijelenthetem, hogy a Laller Racing Dakar Team fennállásának eddigi legsikeresebb éve volt.” – mondta el Horváth Lajos, aki a tereprali szezon végeztével sem pihen majd sokat, hiszen hamarosan a 2022-es Kamion EB győztes Kiss Norberttel kezd közös öko-akcióba! ♦