Végül csak egy döntetlent sikerült kiharcolni a Pénzügyőr otthonában

Vasárnap délután a Pénzügyőr Sportcsarnokban lépett pályára a Váci FKA csapata. A sorsolás szerint eredetileg Vácon lett volna megrendezve a mérkőzés, de az ismert csarnokhelyzet miatt most kénytelenek voltak megcserélni a pályaválasztói jogot az ellenféllel. A hazaiak a bajnokságban elfoglalt helyezés alapján közvetlen riválisnak számítanak, hiszen a meccs előtt csak két pont választotta el a két együttest.

Sajnos álmoskásan, sok hibával kezdték a találkozót a váciak. A tizedik percben már 7-2-őt mutatott az eredményjelző, amikor Miklián Dávid vezetőedzőnek időt kellett kérnie. Szerencsére sikerült rendet tenni a fejekben és azonnal elkezdtek ülni a támadásaik, ezzel együtt a fináncok pedig egyre bizonytalanabbá váltak a játék minden elemében. Ennek köszönhetően mínusz ötről a félidőre már négy gólos előnyre tettek szert.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szombattól szombatig - A Váci Birkózók egy hete

A második játékrészre felcserélődtek a szerepek. A Vác „bent maradt” az öltözőben, gyakorlatilag nem találtak kaput a lövéseik, így tíz perc alatt odalett a fórjuk. Egy magabiztosnak tűnő összecsapásból így sikeresen átment a játék egy adok-kapokba, ahol igazán egyik fél se tudott túlnőni a másikon. A kritikus utolsó percekben, 30-29-es váci vezetésnél így is több meccslabdája volt a vendégeknek, de a győzelem bebiztosítása helyett a hazaiak egyenlítettek. Viszont még ennek ellenére se volt minden veszve, pár másodperccel a vége előtt egy gyengén eleresztett próbálkozás kijött a Pénzügyőr kapusáról, ami aztán a hatos környékén ide-oda pattogva a VFKA birtokába került. De mivel a védők sikeresen faultoltak, már csak egy időn túli szabaddobásban bízhattak a váciak, amit Nyári Bálint nem sokkal, de föle lőtt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Labdarúgás – Remekül kihasznált emberelőny

Ezzel a döntetlennel egyik csapat se lehet elégedett. Hatalmas esély lett elszalasztva ahhoz, hogy elérhető közelségbe kerüljön a bajnoki tabella első fele. De újabb fontos találkozó vár a váciakra a hétvégén a sereghajtó BVSC-Zugló otthonában, ahol viszont már csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet az egyetlen elfogadható eredmény. (Forrás: Váci FKA Facebook) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments