Vitás ülés, számos döntés: öt százalékkal nő a telek- és építményadó

Vitásra sikeredett a szerdai testületi ülés. A témák között leginkább az ingatlan értékesítéssel kapcsolatos napirendi pontoknál ütköztek a vélemények. Matkovich Ilona polgármesternek többször is rendre kellett utasítania leginkább a jelenleg kisebbségben politizáló képviselőket.

Napirend előtt a lejárt határidejű határozatokról esett szó. Itt jelezte Csereklye Károly (Váci Szívvel) és Pető Csilla (Fidesz-KDNP) is, hogy korábbi kérdéseikre nem kaptak írásban választ.

Levették a napirendről a Pető Csilla által javasolt szándéknyilatkozathoz való csatlakozást tárgyaló napirendi pontot. A képviselő asszony azt szerette volna, ha a város csatlakozik Szita Károly Kaposvár polgármestere, Megyei Jogú Városok Szövetségének felhívásához. A napirendet végül 11 támogató szavazattal fogadták el.

Elsőként a földgáz energia beszerzéséről tárgyaltak a 20 köbméter alatti fogyasztási helyekkel kapcsolatban. Abban minden képviselő egyetértett, hogy fix áron szerezzék be a gázt. Megválasztották a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság külső tagjának Mezei Attilát, aki az ülésen le is tette az esküt.

Az ingatlankérdésekben nem volt egyetértés a képviselők között. A jelenleg kisebbségben ülő városatyák aggodalmukat fejezték ki az értékesítések miatt. Szintén vitát váltott ki, a bérlőjog kijelölés kérdése. A Madách Imre Művelődési Központ és a Váci Városfejlesztő Kft. ügyvezetője kérte, hogy munkatársaik közül a jövőben kijelölhessenek bérlőt. Bár a testület mindkét kérést egyhangúlag támogatta, azt kérte Pető Tibor (Fidesz-KDNP) és Pető Csilla is, hogy a jövőben kaphassanak képet az igénybevevő rászorultságáról is.

A pénzügyi témákra áttérve elfogadták az idei év első három negyedévének a gazdálkodásáról szóló beszámolót. Mokánszky Zoltán (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy milyen jól áll a város anyagilag, hiszen növekedtek az adóbevételei, és a központi támogatás is több, mint az ő idejükben volt. Szerinte mindez a kormánynak köszönhető. Ezt megcáfolta Kászonyi Károly (Összefogás), a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke, aki felvilágosította képviselőtársát, hogy a központi támogatás az a normatívákból és egyéb kötelezően adott támogatásból tevődik össze.

Elfogadták a költségvetésről szóló rendeletmódosítást, valamint az élelmezési nyersanyagköltség növelését is. Itt hangzott el Kökény Szabolcs osztályvezetőtől, hogy jogszabályok írják elő a minőség megtartását, ebből pedig az önkormányzat nem engedhet. Mivel azonban az élelmiszer és az energia árak drasztikusan nőnek, ezért kénytelenek a 20 százalékos áremelésre.

Támogatták a helyi adókról szóló rendelet módosítását. Így jövőre 5 százalékkal nő a telekadó és az építményadó. Erről az önkormányzat előzetesen egyeztetett a cégekkel – tudtuk meg.

Elfogadták azt a javaslatot, amely szerint a művelődési központ egy színdarab miatt december 21-től lesz zárva március 12-ig, a könyvtár december 23. és 31. között, a Memento Mori kiállítás december 29-30. között tart zárva. A stadion december 11. és március 12. között, az uszoda december 20. és március 12. között, a sportcsarnok pedig szintén december 20. és március 12. között lesz zárva. Utóbbinál a középiskoláknak lehetőséget biztosítanak a testnevelés órák megtartására, valamint a kézilabda mecscseknek is helyet adnak.

Elfogadták a hivatal alapító okiratának, valamint a 2022. évi közbeszerzési tervnek a módosítását.

A településterv módosítási eljárásának megindítása – M2 szélesítés és Gombási úti új külön szintű csomópont és komplex pihenőhely kialakítása – napirendet is elfogadták. A terület képviselője Tótváradi-Nagy Bence elmondta: a lakosság kérésére várhatóan zajvédő fal is készül több utcában.

Elfogadták az önkormányzat és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, valamint az Optofit Sport Egyesület közötti háromoldalú megállapodást. E szerint a Diadal téren álló korábbi kosárlabdapálya a Lehotka parkban kerül újra felépítésre, viszont egy korszerű műanyag borítással.

Támogatták a Kölcsey utca 19. szám alatti társasház tervét, akik egy zárható hulladéktárolót szeretnének kialakítani. Fehér Zsolt (Összefogás) a körzet képviselője bízik benne, hogy követőkre talál a terv. Továbbá támogatták azt is, hogy hét darab fedett utasvárót alakítson ki a Servitum Kft. saját költségén, melynek reklámfelületeit értékesítheti.

Kiírásra kerül a környezetvédelmi akciók pályázat, melyre 1 millió forintot biztosít az önkormányzat.

A nyílt ülésrész képviselői hozzászólásokkal és kérdésekkel zárult le. Folytatás decemberben. (Fotó: Varga Réka Blanka)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments