A Váci Naplótól búcsúznak a váci futball szakemberei
Lapunk nyomtatott kiadásának utolsó megjelenése apropóján olyan, a váci futballban ténykedő szakembereket kérdeztünk lapunkról és az újságírókkal való viszonyukról, akik hosszú éveken át olvasták a Váci Naplót.
László Attila (81), a váci labdarúgócsapat korábbi technikai igazgatója, vezetője:
„Túlzás nélkül az egyik legjobb lap volt, amit életem során olvastam! Fantasztikus cikkek jelentek meg mindig, és nem tudok róla, hogy lenne a városban még egy olyan újság, ami ennyire teljeskörűen tájékoztat minden témáról! Furucz Zoltán néhai főszerkesztő nagyon jó barátom volt, de lánya, Anita irányításával is maradt a magas színvonal. Nem mellékesen technikai vezetőként több, mint 10 évig tudósítottam a lap elődjét a váci labdarúgó-mérkőzésekről, a ‚70-es évektől egészen a ‚80-as évek első feléig. Megdöbbentem a nyomtatott kiadás megszűnésének hallatán és nagyon sajnálom. Az internetet sajnos nem a mi korosztályunknak találták ki, ezért jó lenne, ha legalább – valamilyen formában, időszakosan – megjelenne.”
Molnár Ferenc „Köki” (80), a Vác VLSE Felügyelő Bizottsági tagja, a váci futball társadalmi Támogatója:
„Már akkor elkezdtem olvasni a Váci Naplót, amikor még nagyobb méretű újságként jelent meg és mind a mai napig forgatom a lapot. Mindig elfogadható közléseket adott a város életéről és a sportról is, persze nemcsak a futballról, hanem a többi sportágról is be kellett számolni, ez pedig befolyásolta a terjedelmet. Néha nem jutott minden sportágnak hely, illetve arra is volt példa, hogy csak az eredményeket hozta a lap, de az összeállítások már nem fértek bele a tudósításba – ilyenkor a Nemzeti Sportból tudtuk meg a váci összeállításokat is. A rendszerváltás után jobb minőségű lett az újság, de ez az oldalszám változásával járt, az utóbbi időben pedig egyre inkább magazinszerűvé vált a lap. Szomorú vagyok, hogy a továbbiakban nyomtatott formában nem olvashatjuk. Nem gondoltam volna és nem is tartom jónak ezt, mert az idősebb korosztály így nem fog laphoz jutni; az én korosztályom az interneten nem követi az eseményeket. A mai napig olvasom, de abban még bízom, hogy nem szűnik meg véglegesen nyomtatottan sem, s valahogyan – akár magazinos formában – még lehet valaha folytatás…”
Csank János (76) mesteredző, a váci bajnokcsapat vezetőedzője, korábbi szövetségi kapitány:
„Mindig szomorú, ha egy lap története véget ér – hatványozottan igaz ez egy helyi lapra, amely a város lakosságát tájékoztatja. Sajnálom, mert a polgároknak lényeges, hogy a saját csapatukról nyomtatott formában is tudjanak olvasni. Sosem voltam nagy „újságfüggő”, emiatt nem is olvastam végig minden lapot, de azért „képben voltam” és mindenbe bele-belenéztem. Nyilatkozataim során mindent megtettem, hogy jól informáljam azokat a lapokat, akik kerestek és nem különösebben ellenőriztem, hogy mit írnak rólam, mert hamar rájöttem, hogy nincs értelme. Nemegyszer lenyilatkoztam egyébként, hogy nem vállalom a felelősséget azért, ami megjelenik a nyilatkozataimból, mert volt arra is példa, hogy beszéltem fél órát, aztán két mondatot jelentettek meg. Ezek a furcsa tapasztalatok abból is adódtak, hogy többen nem érezték a stílusomat és nem tudták a körmondatomból a két-három fontos dolgot kiemelni. A rövid újságcikkek nem adták vissza a lényeget, ezért volt olyan érzésem a megjelenés után, hogy az olvasók, szurkolók nem értették meg, amit akartam mondani.
Egyébként teljesen más kézzel végiglapozni egy lapot, mint megnézni ugyanazt telefonon – az első verzió emberibb, hiszen az újságot el lehet tenni! A régi meccseimet így mindig ki tudtam keresni (korábban a nővérem csinálta ezt, kérésemre rendszerezte a lapokat), sőt, a fontos cikkeket ki lehet vágni, ki lehet ragasztani a falra, telefonról ez nem lehetséges… A nyomtatott lap azért is emberibb, mert munka van vele, látni, hogy törődnek vele, megszerkesztik, megírják és kinyomtatják. Hatalmas hiba, ha az emlékeket nem tiszteli az ember!” ♦