Az évzáró testületi ülés döntéseiről

Az idei évre szóló munkaterv szerinti utolsó testületi ülésüket tartották meg december 14-én a váci önkormányzati képviselők. A több mint harminc napirendi pontot tartalmazó tanácskozás nagy részében minden szavazásra jogosult személy jelen volt, a nyílt ülés vitája két és félórás volt – írja a vac.hu.

Újabb fejlemények fociügyekben

A napirendi sor témáinak megtárgyalása előtti tájékoztatóból kiderült, hogy a Vác VLSE számára a fociakadémiára adott 73 milliós, illetve a Vác FC részére a stadion felújítására adott 180 milliós önkormányzati támogatás (TAO önrészt) városi visszaperlése bírósági szakaszban van, a tárgyalás napja még nem ismert. Majd az indító napirendi téma elfogadott határozatában szólították fel a Vác VLSE-t, hogy január 10-ig nyilatkozzon a stadion székházfelújításának állásáról, továbbá a tulajdonos önkormányzatnak küldjék meg a teljes beruházási dokumentációt.

Gazdasági és energiaspórolási döntések

Ezúttal a Szent Család Katolikus Óvoda számára biztosították a lakásbérlő kijelölési jogot, majd a költségvetés módosítása során többek között a gyermek- és szociális intézmények működési forrásait emelték meg de a közterületi és közintézményi játszóterek fejlesztésére is plusz 12 millió forintot biztosítottak. A jelenlévő kormánypárti képviselők – Mokánszky Zoltán, Pető Csilla és Pető Tibor – nem támogatták voksukkal a módosítást.

Több mint egy tucat pontból álló határozatsor elfogadásával történt meg a Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményeinek két másik szervezethez való integrálása, vezetőjének nyugdíjaztatási kérelmét zárt ülésen elfogadták. Ismét változtak az energia megtakarításra vonatkozó intézkedések, ezekről részletesen külön tájékoztatóban adunk információt. A rászoruló polgárok immár a fogyasztási limit alatti fogyasztáshoz is kaphatnak városi támogatást.

További határozatok

A következő évi munkaterv az ideihez hasonló időpontokat tartalmaz. A napirendnél a kormánypártiak által javasolt új megtárgyalandó témákat egyetlen képviselő sem szavazta meg. Az első plenáris ülésre a tervek szerint január 25-én kerül sor, a közmeghallgatást december 11-re ütemezték. Pályázat jelenik meg a Tragor Ignác Múzeum intézményvezetői posztjára. A testület elfogadta a 2022. évi külügyi beszámolót, valamint a jövő évi ellenőrzési és külügyi tervet.

A vízmű területén történő kapacitásbővítés érdekében újabb módosítás történt a helyi építési szabályzatban, illetve a településszerkezeti tervben. A következő évben is a Volánbusz látja el a helyi autóbusz közlekedési szolgáltatást – döntően az eddigiekkel megegyező menetrenddel és változatlan tarifákkal. A váci egészségmegőrzési program finanszírozási összegét 300 ezer forinttal megemelték és felosztották a környezetvédelmi akciókra biztosított összeget.

A nyílt ülés végén reagálhattak az elmúlt hónapban feltett kérdéseikre kapott válaszra a képviselők, majd új kérdések hangoztak el. Zárásként Matkovich Ilona polgármester a testület nevében kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánt a váci polgároknak.

Zárt ajtók mögött két munkacsoport döntéseiről, illetve pályázatairól hangoztak el tájékoztatók, továbbá döntöttek a Vác Piac Kft. ügyvezetői feladatainak ellátásáról. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments