Szemelvények a váci futball történetéből – 1. rész

Nyomtatott kiadásunk utolsó számaiban kísérletet tettünk arra, hogy felelevenítsünk egy-egy érdekes történetet a váci futball történelméből – természetesen a teljesség igénye nélkül. Az első részben a városi labdarúgás kezdeteit elevenítjük fel, illetve a II. világháborúig tartó időszak érdekességeiről teszünk említést.

Az első váci sportegyesület, a VSE (Váci Sport Egyesület) 1899 júniusában alakult, de hivatalosan csak 1899 november 28-án lett bejegyezve. A labdarúgás az első öt szakosztály között szerepelt, bár kezdetben sokan furcsállották, sőt gúnyolták azokat, akik a lábukkal meg a fejükkel rugdosták a labdát. A szervezés sem ment könnyen, így első meccsüket csak 1904 május 24-én játszották a Műegyetem csapatával; az összecsapás a fővárosiak 3:0-ás sikerével végződött. A labdarúgó-szakosztály vezetője Haraszti Ernő állatorvos volt, a csapat szervezett bajnokságban viszont csak 1912-től szerepelt. A mérkőzésekről rendszeresen beszámoltak a helyi lapok és a vörös-kék színekben játszó váciak győzelmeit nagy népünnepély kísérte. A szakosztály létrejöttével egy időben pályaépítésbe is kezdtek, s a játéktér 1904 májusában el is készült, mégpedig a Duna túloldalán, a Pokol csárda mögötti erdőben, ahol 17 sornyi fát áldoztak fel a cél érdekében (A Pokol-sziget egyébként akkor a város szórakozó- és nyaralócentruma volt). Az első évtizedekben többnyire a másodosztályban szerepeltek, több ízben bajnoki címet is szereztek ezen a szinten (1913, 1920, 1921, 1924, 1937, 1945, 1946). Másodosztályú bajnoki címeik jogosították őket arra is, hogy a Pest-vidéki kerületi bajnokság rájátszásába bekapcsolódjanak, itt azonban kevés sikert értek el.

A VSE nagy riválisa lett a VAC (Váci Atlétikai Club) csapata, melynek megalapítása a horganyhengermű igazgatójának, Hitzigrad Károlynak nevéhez fűződik. Az 1920-as években már városi kupadöntőket játszottak a Pokol-szigeten lévő pályán – ezeket többnyire a VAC nyerte, amely a Váci Híradás elődjeként a lemezgyár csapata volt. Hitzigrad Károly biztosította is a klub működését. Az 1924/25-ös bajnokságban az NB I-ben szerepeltek és az előkelő 7. helyen végeztek, amely a krónikák szerint a legjobb helyezés volt! Azonban a VAC csak 1942-ig működött, mivel a második világháború idején – egy kormányrendelet alapján – megszüntették a vállalati csapatokat. A játékosok később (nem meglepő módon) a VSE és a Reménység csapatában folytatták pályafutásukat.

Időközben megalakult dr. Vanyek Béla elnökletével a Váci Reménység Egyesület is, mégpedig 1922 őszén három szakosztállyal – a sportszakosztályhoz tartoztak a labdarúgók és az atléták. Sőt, az egyesületnek két futballcsapata is volt, a „Sasok” és a „Sólymok”. Sportpályájukat 1923-ban avatták fel (ma is ugyanott található a létesítmény, a Kosdi úton). Egy évvel később már másodosztályú bajnoki meccset játszottak az Isaszegi SE ellen, igaz, a pályaavató már előtte megvolt egy Váci Reménység (képünkön) – Váci SE ifjúsági mérkőzéssel, amelyet a VSE 4:1-re nyert meg. A Váci Hírlap így írt másnap a meccsről: „A vásártéri pályán vasárnap mutatkozott be városunk legifjabb football csapata, a Reménység Sport Egylet. Játékosai még igen gyöngének, bizonytalanoknak mutatkoztak, s még sok tréningre van szükségük, hogy ellenfelüket legyőzzék.” A krónikák arról is szólnak, hogy a Váci Reménység csapata a későbbiekben a VSE-vel vívott kiélezett mérkőzéseket.

Az 1930-as években a játékosok többször utaztak Felvidékre meccsekre, és a sportélet a világháború alatt sem állt meg, még 1944-ben is rendeztek mérkőzéseket, még úgy is, hogy több egyesületi tagot behívtak katonának.

Folytatjuk… (Forrás: Tóth Boldizsár írása, Száz éve él a remény c. könyv, Vác VLSE, Hegedűs János) ♦