Több váci kérhet támogatást a rezsijéhez

Újabb fontos és sok embert érintő módosításokat fogadott el a váci képviselő-testület az energia megtakarítás helyi szabályozásában. Ezentúl már nem csak a kormány által megszabott felhasználási limitet túllépő rászorulók kaphatnak gáz- és áramdíj támogatást – írja a vac.hu.

A hónapokkal ezelőtt elfogadott – alapból 10 millió forintos – rezsitámogatási csomag egyik eleme a rászorulók (az egy főre eső nettó 100 ezer forint jövedelem alattiak) rezsiszámláihoz történő városi hozzájárulás. Ezt eddig azok kaphatták meg, akik igazolták, hogy a központilag meghatározott fogyasztási limitet túllépve, a megnövelt árat fizetik a gázért és a villamos áramért. (Az előbbihez havi 6 ezer, az utóbbihoz havi 4 ezer forintos fizetési segítséget ad a város, de akár mindkettőt is lehetett igényelni.) A mostani rendeletmódosítás után azonban a rászorulók már a limit alatti (olcsóbb) gáz- és áramdíjuk esetén is kérelmezhetik az említett összegeket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

A támogatás igénylését a mellékelt kérelem, igazolás, vagyonnyilatkozat és jövedelemigazolás kitöltésével az Igazgatási és Szociális Osztály Szociális irodáján leadva lehet megtenni.

A decemberi testületi ülésen a képviselők az önkormányzati intézmények takarékosság miatti működési korlátozásaiban is változtattak. Ezek szerint:

– a Tragor Ignác Múzeum 2023. január 1-től 2023. március 12-ig zárva tart, a Memento Mori kiállítás az eddigi korlátozott nyitvatartással látogatható, kivéve december 29-én és 30-án, amikor zárva lesz;

– a Katona Lajos Városi Könyvtár munkatársai 2023. január 1. és 2023. március 12. között a felnőtt olvasóteremben dolgoznak, a könyvek kiadása ablakos rendszerben történik;

– Vác Város Levéltára 2023. január 1. és 2023. március 12. között heti 1 nap nyitva tartással látja el feladatait;

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Lakossági fórum környezeti szennyezésről - Április 2-ig lehet kérdéseket küldeni

– a művelődési központ és kiállítóhelyeinek zárva tartása az előzetes tervekhez képest rövidebb ideig (2022. december 21-től 2023. január 31-ig) tart és ez alatt nem költöznek a csoportok és az együttesek a Curia és a főtéri „Kék ház” épületébe;

– amennyiben az illetékes államtitkárság vissza nem térítendő támogatást ad a Vác Városi Uszoda és Strand közüzemi költségeire, a polgármester saját hatáskörben dönthet az intézmény január 9-i ismételt kinyitásáról;

– Vác Város Sportcsarnoka 2022. december 20. és 2023. március 12. között zárva tart, azzal, hogy az NB I-es váci női felnőtt kézilabda együttes a december 22-i bajnokiját, illetve a januárban és februárban esedékes Európa Liga mérkőzéseit a létesítményben rendezheti, a Madách Imre Gimnázium pedig a szalagavatóját megtarthatja a létesítményben.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Lakossági fórum környezeti szennyezésről - Április 2-ig lehet kérdéseket küldeni

A képviselő-testület felhatalmazta továbbá a polgármestert, hogy energiamegtakarítási intézkedések céljából szükség esetén rendelkezzen a 2023. március 12-ig tartó időszakban a költségvetési intézmények és gazdasági társaságok nyitásáról/zárásáról. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments