Állásbörze az Országos Rendőr-főkapitányságon

A Rendőrségi Igazgatási Központban 2023. február 9-én 10-14 óra között megrendezésre kerülő állásbörzén az egyéni tájékoztatásadás mellett, az egyes munkaköröket betöltő szakemberekkel, tanulókkal hallhatnak pódiumbeszélgetéseket az érdeklődők, de lehetőség lesz a jelentkezéssel kapcsolatos egészségügyi és pszichológiai konzultációra is.

Az eseményre látogatók megismerkedhetnek a közép-magyarországi régió rendőri szerveinél (Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság) betölthető egyenruhás és civil munkakörökkel, de továbbra is várjuk – a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredének állományába – Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád Vármegyék területére a szerződéses határvadászok jelentkezését.

Az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak a 10 hónap képzési idejű rendőrjárőr, a szerződéses határvadász, a fegyveres biztonsági őr, az iskolaőr, a határrendész feladatairól, illetve a speciális képzettséget igénylő munkakörökről (pl.: helikopterpilóta, kiber nyomozó, motoros rendőr, drónkezelő), képzésükről, továbbá a Miskolci és Körmendi Rendvédelmi Technikumokba és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára való jelentkezés (4 éves rendvédelmi tisztjelölt képzés) feltételeiről.

A rendezvényen civil munkakörök közül is lehet választani, többek között karbantartó, festő, titkárnő, bérszámfejtó, forenzikus szakember pozíciókra is keressük leendő munkatársainkat.

Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött, részletek a Legyél Te is rendőr Facebook oldalon. (forrás: police.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments