Húszmilliót tapsolt el kommunikációra a színház volt igazgatója alig fél év alatt

Komoly aggályokra ad okot az az adatsor, amelyről a Váci Dunakanyar Színház vezetése adott tájékoztatást. Az intézményt 2020 márciusától vezető Varga Katalin folyamatosan tárja fel a korábbi, Rétvári Bence országgyűlési képviselővel szoros kapcsolatot ápoló vezetés visszás ügyeit – számol be a vac.hu.

Egy adatigénylés nyomán a jelenlegi ügyvezető most összesítette a színház elmúlt hároméves marketingköltéseit – megdöbbentő adatsor állt össze. A színház korábbi, bukott fideszes vezetője öt hónap alatt húszmillió forintot tapsolt el kommunikációra. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mire kommunikált el Kis Domonkos Márk csapata ennyi pénzt 2019 októbere és 2020 februárja között. Ő volt az a vezető, aki színházi pénzből saját magával és feleségével is szerződött korábban, milliós megbízásokhoz juttatva családját. És ő volt az is, aki még Fördős Attilát is meghökkentette azzal, hogy a háta mögött vette birtokba a VéNégy Fesztivál nevet.

„Az adatigénylés részeként a marketingtevékenységet tekintettük át. Ebből az derült ki, hogy 2019 év vége és 2020 eleje közötti öt hónapban havi 4 millió forintot költött el az előző színházvezető, mi pedig majdnem három év alatt 8 millió forintot használtunk fel erre a célra” – nyilatkozta az ES tévének Varga Katalin ügyvezető.

A fideszes vezetés pénzszórásához kiváló viszonyítási alap lehet ez az összeg.

A 2022-es évben az intézmény már 52, többségében teltházas, vagy ahhoz közeli előadással zárta az évet. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments