Részleges rezsikompenzáció a tárgyalások eredményeként

A kötelező feladatokat ellátó váci önkormányzati intézmények – figyelembe véve a takarékosság miatti csökkentett működést is – idei nettó gáz-, áram- és távhőköltsége összességében közel 800 millió forinttal fog növekedni az előző évihez képest – írja a vac.hu. A miniszterelnökségi döntés értelmében ennek a pluszkiadásnak még a harmadát sem kompenzálja az állam, miközben Vác esetében csak a befizetendő szolidaritási adót 500 millióval – a megítélt kompenzáció több mint kétszeresével! – emelte meg a kormány.

A rezsiválság és a durván emelkedő infláció miatt az önkormányzatok immár képtelenek kigazdálkodni az energiaköltségeik finanszírozását. Ezért a települések – többek között Vác is – központi támogatást igényeltek azokon a tárgyalásokon, melyeket a Miniszterelnökség illetékeseivel folytattak. A támogatás érdekében az adott önkormányzatoknak részletes számításokat tartalmazó kimutatásokat, valamint a rezsicsökkentés módjait ismertető elképzeléseket kellett eljuttatni a döntéshozók számára.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kitüntetésekre várnak javaslatokat

Ezt megfeszített munkával a határidőig el is készítette a váci önkormányzat. A számítások szerint a tavalyihoz képest – azoknál a városi intézményeknél, amelyek kötelező feladatokat látnak el (szociális és gyermekintézmények, művelődési, sportfeladatok stb.) – mintegy nettó 800 millió forintos rezsinövekedés várható 2022-höz viszonyítva.

Január 2-án megszületett a 10 ezer lakosnál népesebb városok tekintetében a központi támogatás (44 milliárd forint) felosztási listája. A kiadott közlemény szerint ez városunk esetében valamivel több, mint 237,5 millió forint. Ez alig több, mint a 30%-a az idei évre számított rezsinövekedésnek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments