„Teret a rendnek, rendet a térnek” – alsóvárosi képviselők évértékelője

Évértékelő sajtótájékoztatót tartottak január 3-án a Zöldfa utcában nemrég kialakított új parkolóknál Vác Alsóváros önkormányzati képviselői, Ferjancsics László (4. vk.), Fehér Zsolt (5. vk.) és Kiss Zsolt (6. vk).

A már hagyományos évértékelést Ferjancsics László kezdte, aki úgy látja, hogy megválasztásuk óta jelentős előrehaladást értek el közlekedés, a parkfelújítás, valamint az intézményfelújítás területén. A képviselő kiemelte: a programjukban teljesített lényeges vállalások közül most már a teljes Alsóvárost érinti a súlykorlátozás, hiszen decemberben kikerültek a felújított Rádi útra azok a táblák, amelyek a tehergépjárművek nagyobbik részét kitiltják erről az útról. Korábban már a becsatlakozó utaknak is kitették a szükséges tábláit. Lényegében Alsóváros határától, a Honvéd utcától egészen a Gombás-patak hídig korlátozott övezetben van minden alsóvárosi utca, 12 tonnás, illetve 3,5 tonnás táblával védik az utakat és az ott lakókat a por- és zajterheléstől. Az idei évben a fő hangsúlyt az ellenőrzésre helyezik, így a szabályszegő teherautósok számíthatnak arra, hogy sűrűn meg fogják őket állítani – hallottuk.

Előrelépés történt a tömegközlekedés szabályozásában is, melyek a múlt esztendőben teljesedtek ki – mondta Ferjancsics László.

„Közvetlen összeköttetés létesült Deákvár, a kórház, Alsóváros és Belváros között, valamint kiterjesztettük ezt a reggeli és a délutáni csúcsidőben az Iskolavárosba is, az alsóvárosiak ma már több busszal juthatnak el oda. Kiemelendő még, hogy az Alsóvároshoz kötődő külterületi területekre is gondoltunk. Így a Sződliget felé eső városrészekbe, illetve Csendesrét és környékére is már közvetlen juthatnak el a helyközi járatokkal az Iskolavárosba a helyi bérlettel, illetve helyi jeggyel.”

A személyi közlekedést segíti, hogy több tucat új parkolóhelyet építettek, tavaly is átadásra kerültek parkolóhelyek a Zöldfa utcában, a Vám utcában és a Damjanich téren. Átépítéssel is létesültek parkolóhelyek a Kötő utcában, a Rácz Pál utcában, a Rádi úti lakótelepen, továbbá folytatták tavaly a parkolóhelyeknek felfestését, a gyalogosokat is segíti a két okos zebra.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

Összegezve az előző esztendőt Ferjancsics László úgy látja, hogy Alsóváros nagyot lépett mind a tömegközlekedés, mind az egyéni közlekedés, mind pedig a gyalogos közlekedés érdekében, hogy biztonságosabban tudjanak közlekedni az itt élők.

Fehér Zsolt is az út- és járda-, valamint buszmegálló fejlesztéssel kezdte beszámolóját. Mint kifejtette: évtizedes elhanyagoltság után újult meg a Zöldfa utca aszfaltrétege az egyszerűsített körforgalomtól kezdve a lámpás kereszteződésig. Ezen túl megújult a Budapesti főútnak egy nagyon hosszú szakasza, valamint sikertelen állami pályázatok után végre sikerült azt elérni, hogy teljes mértékben önkormányzati forrásból elkészüljön a most már egy évtizede kátyús, nagyon rossz, zötyögős állapotban lévő Rádi felújítása.

„Azt gondolom, és úgy érezzük, hogy talán ez volt az egyik leginkább várt fejlesztés. Nemcsak Alsóvárosban, hanem egész Vác területén, hiszen egy nagyon fontos bekötőútról van szó a Rádi út esetében. Ezeken túl megújult a Gödöllői úton található vasúti átjáró, a 2-es főút Honvéd utcai kereszteződése, új burkolatot kapott a Beniczky utca egy része, és szilárd burkolatot a Nemzetőr utca, valamint Kiss Zsolt alpolgármester úr körzetében fontos útfejlesztés történt a Horgásztói utca mintegy 200 méteres szakaszán” – emelte ki Fehér Zsolt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szakmai napot tartottak a váci humán szféra munkatársai

A Duna-parti kerékpárúton történt fejlesztés nemcsak közlekedési, hanem turisztikai célt is szolgál. Az elmúlt ciklusban ebben a három évben összességében több száz méternyi járdaburkolat újult meg. Teljes szélességű út újraaszfaltozás történt a Zöldfa, Istenmalmi, Törökhegyi utcák járdáinak egy nagyon jelentős részén, valamint a Mező utcában is hasonló jellegű fejlesztés történt, valamint a rég fennálló igény alapján megkezdték az úttestek és járdák közötti útpadkák akadálymentessé tételét. Ennek megfelelően történtek átalakítások és készültek el a Honvéd utcában, a Nagymező és a Rácz Pál utcákban. Alsóváros területén 2 új buszváró létesült, az egyik a Rádi úton, a másik pedig a Máriaudvar vasúti átkelőhelynél, illetőleg a Földváry téren a Belváros felé vezető szakaszon a buszperon járófelülete újult meg.

„Teret a rendnek, rendet a térnek” – ezzel az Alsóvárossal kapcsolatos jelmondattal kezdte Kiss Zsolt beszámolóját. „Mi hárman képviselők erre szövetkeztünk, hogy rendet csináljunk Vácon, illetve szűkebb pátriánkban, itt Alsóvároson. Ezek a fejlesztések, amelyek itt elhangzottak eddig, és amelyekről én is szeretnék beszélni, mindezeket a célokat szolgálják.”

Kiss Zsolt kiemelte, nagy hangsúlyt fektetnek a játszóterek fejlesztésére az elmúlt évben megvalósult a Magyar utcai játszótérnek, a nagy hajós játszótérnek a teljes felújítása, de ilyen volt a Lehotka parkban található, vagy másképpen Zöldfa utcában található játszótér játékállományának felújítása is. A fásítással kapcsolatban kifejtette: Alsóvárosban is rengeteg fát ültettek az elmúlt időszakban, kiemelt projektként figyelnek a Ligetre, mint a város tüdejére együttműködve a horgász egyesülettel, az ott megforduló sportolókkal, az odalátogató közönséggel. Közösségi faültetés keretében már százas nagyságrendben sikerült fákat elültetniük, amit a jövőben szeretnének folytatni – hallottuk. Megtisztultak az útszegélyek, bevezették a területgondnoki hálózatot Alsóvároson, a Diadal téren lévő „torzó” elbontásra került, s a McDonald’s étterem is megérkezett városba. Megtörtént művelődési központ lapos tetőjének szigetelése, a Kölcsey utcai, illetve a Vám utcai óvoda tetőjének felújítása is megtörtént. A Vám utcai óvodában felújításra került a konyharendszer, s nemrég fejeződött be a távhőszolgáltatásba való bekapcsolása is. Alsóvároson már több tucat szolár lámpa került kihelyezésre, ez a tendencia folytatódni fog – tudtuk meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Ami pedig a szemételhelyezést illeti, folyamatosan számolják fel a hulladékszigeteket, s arra ösztönzik a lakosságot, hogy használják a hulladékudvart, illetve vegyék igénybe a házhoz menő szelektív szolgáltatást. Ami pedig a jövőt illeti Kiss Zsolt elmondta: terveik szerint Alsóvároson a közterületen fontos a szeméttároló edények zárt helyen történő elhelyezése. A Kölcsey utcában a 10 emeletes ház mellé megépült már az első zárt tároló, Ezt a projektet szeretnék folytatni, hogy a jövőben ilyen zárt egységekben helyezhessék el a lakók az edényzeteiket, megszüntethetve ezzel egyebek közt a guberálást.

Végezetül szólt arról a képviselő, hogy a temetőt átvette az önkormányzat az elmúlt időszakban az egyháztól, és ott is próbálnak rendezettebb körülményeket teremteni. A régi tárolók helyett 1100-as gyűjtőedényeket helyeztek el, melyekben kulturáltabb szemét elhelyezése. A temetőgondnokok rendszeresen ellenőrzik a sírok környékét, rendszeres a fűnyírás. Az úthálózat elhanyagolt szakaszait aszfaltozták, egy részét pedig kőszórásos utakkal fejlesztették, hogy az odalátogatók kulturáltabb temetővel találkozzanak – mondta befejezésül Kiss Zsolt. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments