Több, mint 200 milliós tartozás lakásbérleti és központi fűtési díjaknál

Az váci önkormányzat Pénzügyi-Ügyrendi Bizottsága múlt keddi ülésén többek között megtárgyalta az önkormányzati gazdasági társaságok novemberben végzett munkájáról szóló beszámolókat és elfogadta azokat – olvasható a vac.hu-n.

A Váci Városfejlesztő Kft. által benyújtott beszámolóból kiderül, hogy 2022. novemberében a különböző területeken (parkfenntartás, közvilágítás, útkarbantartás stb.) 221 hibajelentést nyújtottak be. Ezekből a problémákból még abban a hónapban 164-et megoldottak a szakemberek, míg a korábbi hibajegyekből további 53-at sikerült lezárni.

A cég Vagyonhasznosítási részlege az önkormányzati bérlakásokra 5,9 millió forintot számlázott ki lakbérként, ebből a lakók 5,3 milliót fizettek ki. Az önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok bérlőinek novemberben fennálló díjhátraléka meghaladja a 131 és fél millió forintot, melyhez még járulékok is kapcsolódnak. A kinnlevőségek miatt az említett hónapban 58 behajtási ügyet indítottak el.

A Váci Távhő Kft. (képünkön) kimutatása szerint november végére már meghaladta a 108 millió forintot a kiszámlázott, de be nem fizetett lakossági díj. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments