Finn heavy metal kiadó adta ki a zebegényi zongoraművész lemezeit
Polgár Éva zongoraművész egyszerre járt a budapesti és a helsinki Zeneakadémiára, Kaliforniában egyetemi tanár, Amerikában és a Távol-Keleten koncertezik, de jobban szereti a Dunakanyart a pálmafás tengerpartnál – tudhatjuk meg a Víg György által készített terjedelmes interjúból az index.hu-n.
Az interjúban a zongoraművész azt is elárulja, miben különbözik egymástól a helsinki és a budapesti Zeneakadémia, miben segítette szakmai karrierjét Zebegény, hogyan kell koncertet intézni a Carnegie Hallba, miként lesz valaki egyetemi tanár az USA-ban, hol van zene a Tejúton, miért tanítana kevesebbért is itthon, mint jóval többért a pálmafák alatt.
Párhuzamosan járt két művészeti egyetemre. Hogy jött ez össze, és miként működött?
Már az általános iskola vége felé jött az úgynevezett finn szerelem. Biztos, hogy nagyon sokan ismerik Bogányi Gergely zongoraművészt, akinek a családja kinn élt már Forssában, amikor megismerkedtem vele. Végigkövettem az 1996-os Liszt-versenyt, amit megnyert, és az édesanyja meg az én zongoratanárnőm kialakítottak egy zeneiskolás cserekapcsolatot. Az első repülőút Finnországba kivételesen erős behatás volt egy tizenhárom éves zongoristanövendéknek. Nagyon érdekes volt a nyelv, az emberek, önszorgalomból el is kezdtem finnül tanulni. Mindez oda vezetett, hogy vissza is mentem egy mesterkurzusra Helsinkibe, Bogányi Gergely tanárához, Matti Raekallióhoz.
Repülős évek
El is döntötte, hogy egyetemre is oda felvételizik?
Míg a Bartók Béla Konzervatóriumba jártam Pesten, a nagy álmom természetesen a Zeneakadémia volt, de ha már a konzervatóriumi évek alatt megtanultam finnül, miért ne próbáljak Helsinkiben is szerencsét? Abban az évben fölöttem húzták meg a ponthatárt a Zeneakadémián, a Sibelius Akadémián viszont tárt karokkal vártak, így ott kezdtem el az egyetemi tanulmányokat, a mesterképzést.
Hogy boldogult 18 évesen Helsinkiben?
Jól, bár Finnország drága hely, és akkor még ösztöndíjakat nem tudtam megpályázni. Hétvégenként dolgoztam, nagyon élveztem az ottani életet, de a zeneakadémiai álmomat se adtam fel.
Hol lakott?
Egy családnál, akikhez ismerősökön keresztül jutottam el. Felajánlásból lakhattam náluk, cserébe besegítettem a napi háztartási munkába. Azóta is szinte családi kapcsolatot ápolunk. A havi összeget, ami így-úgy elmegy telefonszámlára, közlekedésre, ilyesmikre, azért meg kellett keresnem.
Mivel?
Tapétaüzletben voltam eladó. Hétvégente dolgoztam, úgyhogy tulajdonképpen öt nap megmaradt az egyetemnek, a kultúrának és a gyakorlásnak.
Miért felvételizett újra a budapesti Zeneakadémiára?
Mert szerintem egy zenész számára se elfogadható, hogy az első kudarc után feladjunk valamit. Mindig tovább kell menni, másodszorra fel is vettek.
Hogyan tudott egyszerre járni a finn és a magyar egyetemre?
A Zeneakadémia első évében évet halasztottam Helsinkiben. Utána viszont jöttek a versenygyőzelmek, ösztöndíjakat pályáztam meg, így finanszíroztam a repülőjegyeket. Volt három párhuzamos év, amikor alapvetően itthon tanultam, de minden hónapban kijártam egyszer a Sibelius Akadémiára. A reptéri busz pont az akadémia előtt tett le, úgyhogy átszállás nélkül mehettem a tanórákra.
Mi a gyakorlati haszna annak, hogy párhuzamosan végzett két zeneművészeti egyetemet ugyanazon a szakon?
Finnországnak más a zenei múltja, mint Magyarországnak. Amíg itthon a liszti, bartóki hagyományokból merítkezünk, és építjük fel a jövőt, addig a finnek Sibeliusnál alig nyúlnak távolabb. Cserébe rengeteg támogatás folyik be náluk a kortárs zenébe. Tehát ott igazából a kortárs művészet jelentős és erős, és ez számomra mindenképpen plusz volt. Ehhez társult a nyelvismeret, az európai közeg, hogy tudok mozogni itthon és külföldön is. Helsinkiben sokkal több nemzetközi behatás ért, mint itthon.
Kik voltak a mesterei?
Itthon Jandó Jenő tanár úr. Nagyon szerettem az ő a mesterkurzusszerű óráit. Azt mondta, hogy szerdán, csütörtökön és szombaton bent van a Zeneakadémián, lehet hozzá jönni. Általában hárman-négyen voltunk egy órán, és hallgattuk egymást, meg amit a tanár úr átadott. Nagyon izgalmas volt a szabadság, amit megadott nekünk.
Milyen volt az oktatás Helsinkiben?
Kint ennek pont az ellenkezője működött, nagyon strukturált, heti kétalkalmas zongoraóra.
HAMSA AL-WADI JURIS VOLT A TANÁROM, AKI „NEMZETKÖZI” MŰVÉSZ: ARAB SZÍR SZÁRMAZÁSÚ ANGOL, A FÉRJE, CARLOS JURIS PEDIG, AKI SZINTÉN AZ AKADÉMIÁN TANÍT, ECUADORI, RÁADÁSUL MOSZKVÁBAN TALÁLKOZTAK.
Érdekes módon az ő tanítási módszere vagy stílusa, amit átadott nekem, hasonlított ahhoz, amit a magyar művésztanárok kaptak kint Moszkvában, tehát érződött az orosz hatás, a szívből jövő zongorázáson különösen.
Hogyan indult el a szólistakarrierje a diplomái után?
Mindig azt képzeltem el, hogy koncertező művész szeretnék lenni, meg is találtam minden lehetőséget, amikor és ahol koncertezni lehetett. Zebegényi vagyok, ahol a templomban van egy zongora, ami korlátlanul a rendelkezésemre áll. Ott gyakoroltam a vizsgákra és a diplomára. Amikor kitalálom, hogy ezen és ezen a napon zongorázni szeretnék, jön a közönség, az ismerősök, akik négyéves korom óta figyelnek és követnek, a leglelkesebb koncertre járók.
Hogy indult el Zebegényen túlra?
Segítettek a versenyek, gyakran magamnak találtam meg a koncerthelyszínt, így szerveztem le például a Nádor-termet a budapesti Vakok Intézetében. Emlékezetes koncert volt, azt is én hoztam össze, pályázati úton fizettem ki a bérletet, és mindig jött a következő cél. Nagyon proaktív ember vagyok. 2010 őszén meghívtak az Andrássy úti Zenés Korzó című rendezvénysorozatra. A közönség soraiban ült a Német–Magyar Társaság igazgatója, aki a koncert után megkeresett a honlapomon keresztül, és kaptam tőle egy hivatalos meghívást. Alapvetően tehát úgy indultak el a hivatásos koncertjeim, hogy először magamnak vágtam ösvényt.
Az interjút teljes egészében elolvashatják a következő linken:
Index – Kultúr – Finn heavy metal kiadó adta ki a zebegényi zongoraművész lemezeit (Fotó: Polgár Éva a váci püspöki palota dísztermében 2009 szeptemberében – evapolgar.com) ♦