Galambkiállítás a művelődési központban

A galamb az egyik legismertebb szimbolikus állat. Számtalan kultúrában és mítoszban van jelen. A legfontosabb dolgok, amik a galambhoz köthetők: szeretet, kellem, ígéret, odaadás, isteni, szentség, áldozat, anyaság, felemelkedés, megtisztulás, hírvivő, remény. Számos művészeti alkotás mutatja meg, hogy a remény, odaadás, béke és az üdvözülés jelképe. Amire, valljuk be, ezekben a nehéz, bonyolult időkben rendkívül nagy szükség van. A galamb a jó hír, az élet, a megszabadulás, a béke, a szelídség, valamint vallási értelemben a Szentlélek szimbóluma. A mai gyerekek zöme nyolc éves korában nem fog bele egy ilyen felelősségteljes, időigényes hobbiba, mint a galambászat.

Galba Tamást, a Váci Reménység egyesület galambász szakosztályának elnökét kérdeztem egy fontos aktualitás kapcsán. Nemrég ugyanis a művelődési központban galambkiállítás volt látható. Hogy Tamásnak honnan is jött a galambászat? Kérdésemre elmondta: nyolc éves kora óta foglalkozik galambokkal. Tehát az állatszeretet igen közel áll hozzá.

Miért pont a galamb? Mert ahol galamb van, ott béke van és szabadság, olvastam valahol. Tamás, ahogy idősödött, ahogy érettebbé vált, úgy kezdett egyre komolyabban foglalkozni a galambászattal. Elmondása szerint a díszgalambtartásnak van, mondjuk így: standardja, ahogy például a kutyáknál is, például milyen színű a madár körme. Milyen színű a csőre, milyen színű a szembőre, a szeme, de ilyen például az is, hogy miként van a madárnak az úgynevezett rajza, tehát a tollazat színe, mintája.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

Vannak persze egyszínű galambok is és persze rajzosak. Az egyszínűeknél kicsit könnyebb a helyzet, mert az esetleges tollhibák miatt nem kell figyelni a rajzra, nem tűnnek fel a hibák. Ha adott esetben a vedlésnél néhány toll nem úgy jön ki – avatott be Galba Tamás -, akkor a mintázat, tehát a rajz romlik. A galambok tartásával kapcsolatban a Váci Reménység Egyesület galambász szakosztályának elnöke elmondta, hogy az ő esetében a padláson tartja a madarakat, amolyan padlásszobákban, egy szobában nyolc pár van. Elmondása szerint a galambászat kapcsán a legtöbb időt az oltások viszik el, az év végén zajlanak a kötelező oltások. Ezek az oltások kötelezőek országos és EU-szinten is, ezek nélkül nem lehet az állatokat elvinni kiállításokra. A madarak táplálásával kapcsolatban megtudtam, hogy vannak kisebb csőrű galambok, számukra apróbb szemű takarmány való, kukorica, borsó, köles, repce, bükköny.  A táplálásnál nagyon fontos, a tenyésztési időszak. Például télen külön vannak tartva a tojók és a hímek. A párosítási időszakban repcéből kapnak többet, ebben az időszakban a fehérjedús táplálás a fontos. A friss fiókákat hét napig, úgymond pépelik a tojók, amikor még az ifjoncok nem tudják megemészteni a magvakat és egyéb szilárd takarmányokat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

Galba Tamásnak, ahogy büszkén mondta, 120 galambja van. Kiskunfélegyházi keringő fajták, vannak köztük egyszínűek, szívhátúak.  A szívhátúakból van vörös, fekete, sárga. A Reménység Egyesület galambász szakosztályát – a tagság kérésére –  10 éve vezeti. Sűrű évek voltak, számos kiállítással, mondhatjuk, elrepült ez a tíz év.

A művelődési központban tíz éve láthatóak kiállítások, de a nagyobb városi rendezvényeken is megtekinthetőek a különleges galambok. Közel húszfős a szakosztály. A legutóbbi kiállítás nemcsak a váci galambászokról szólt, hiszen érkeztek Budapestről is vendég galambászok, ahogy Dunakesziről is. Ez Galba Tamás szerint azért fontos, hogy minél több galambfajtát lehessen bemutatni a közönségnek. A kiállítás ugyan szombaton és vasárnap volt nyitva, de az elnök elmondta, már pénteken látogathatóak voltak a helyszínek. Akkor még nem a nagyközönség számára, hanem, fogalmazzunk így: a kisközönség számára. Ugyanis iskolások, óvodások tekinthették meg a kiállított madarakat. Közben a szakembereknek köszönhetően a értékes információkat tudhattak meg a galambokról. Vannak ugyanis húsgalambok, röpgalambok és persze a díszgalambok. Olyan volt ez a gyerekek számára, mint egy különleges biológia óra.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Az egyesület gyakorlati működésével kapcsolatban megtudtam, hogy kéthavonta összejön a tagság, megbeszélik az aktuális, galambokkal kapcsolatos tevékenységeket. Például melyik fajta galamb milyen vitamint kap majd.

Nem csak a látogatóknak volt érdekes a váci galambkiállítás. Ugyanis a szervezők részéről az országos szövetség felé kell leadni, hogy hány galamb lesz kiállítva, a kiállított galambok mennyiségétől függően küldenek ki bírálókat. Ilyenkor kerülnek ki a kiállításgyőztes példányok, fajtagyőztes példányok, színgyőztes madarak. Minden év márciusában van egy díjkiosztó rendezvény. A váci galambok nemzetközi szinten is elismertek, nem is olyan régen Prágában csodálhatták meg őket a látogatók egy nemzetközi rendezvényen. (Szávai Attila) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments