Hétfőn megkezdik a Duna-parti játszótér teljes felújítását

A hétfői munkaterület átadással megkezdődik az a nagyszabású felújítási, bővítési fejlesztés, amely eredményeként a váci korzón található játszótér még inkább a gyerekek kedvelt szórakozási helye lesz – írja a vac.hu.

A területet a munkák idejére körbekerítik, az eszközöket nem lehet majd használni. A komplex felújításról Inotay Gergely, a választókörzet önkormányzati képviselője érdeklődésünkre elmondta, hogy a beruházás mintegy 120 millió forintos önkormányzati finanszírozással valósul meg.

Az alpolgármester hangsúlyozta: a váci gyermekek érdekében történő felújítások prioritást élveznek a városvezetésnél. Így az intézmények folyamatos eszközbővítésén, a létesítmények karbantartásán, bővítésén és fejlesztésén túl az utóbbi időszakban elhanyagolt parkok, játszóterek állapota is kiemelt figyelmet kap.

Mint megtudtuk, a Duna-parti nagy játszótéren is megújulnak a régi játékok, új eszközök kerülnek telepítésre. A játszótér kiviteli tervezését, az új játszóeszközöket a Duna határozta meg, így két hajót is kap majd a terület. A burkolat és esőfelületek természetesen megfelelnek majd az uniós szabványnak, maximálisan óvják majd a kicsik testi épségét. De a járófelületek, az utcabútorok is megújulnak, a játszóteret övező zöldfelület is gazdagodik majd.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Az igen szerteágazó munkálatok több hónapig tartanak majd, ez idő alatt türelmet kérnek – mondta Inotay Gergely – aki biztos benne, hogy megéri, hiszen egy minden igényt kielégítő játékparkot kapnak használatba a váci gyermekek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments