Megújult a városháza tetőszerkezete és szobrai

A 260 éves váci városháza padlásterében tartott sajtótájékoztatót a közelmúltban Matkovich Ilona polgármester és a Urbán Péter, a kivitelező ÚTI Kft. ügyvezetője, ahol bejelentették, hogy határidőre befejezték a barokk műemlékvédett épület tetőszerkezetének felújítását. A munkát tavaly szeptemberben kezdte el a kivitelező.

„Kis- és középvállalkozásoknak csak 1% iparűzési adót kellett fizetni és ennek kompenzációjaként Vác az elvett adóból, illetve a kiesett adóból 50 százalékot visszakapott, ez 400 millió forint volt, és a 400 millió forintból osztottuk fel a pénzt két óvodára, csoportszoba fejlesztésre és a városháza tetejének a kijavítására” – emelte ki tájékoztatójában Matkovich Ilona.

A polgármester beszélt arról is, hogy az épület teteje nagyon sok helyen beázott, ez most teljesen megszűnt, ugyanakkor az újabb épületrésznek a beázásait nem tudták megszüntetni, a jövőben tervezik, hogy a városházának a nagyterem fölötti részét és a hátsó, modernebb részét is felújítják.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

A tetőfelújítás részeként a városháza szobrai is megújultak. Justitia és a két fekvő női alak a szakemberek keze nyomán hónapokkal később megszépülve kerültek vissza a közben megújított tetőszerkezetre.

Urbán Péter ÚTI Kft. ügyvezetője elmondta: „A szobrok nagy súlya miatt speciális felfekvéseket alakítottunk ki, illetve a szobrok alatti emelvény, ami kiemeli a tetősíkból a szobrokat, oda is speciális ólomlemez burkolat került, ami hosszú távon fogja biztosítani, hogy további károsodás és beázás nem fog történni.”

A kivitelezés bruttó mintegy 160 milliós költségéhez még 10 milliós nagyságrendű tervezési és engedélyeztetési kiadás is társult. (Fotó: vac.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments