Felsőpakonyi győzelem Vácon
A Pest megyei I. osztály 19. fordulójában a Vác VLSE hazai pályán már két góllal is vezetett a Felsőpakony ellen, azonban végül 3–2-re kikapott – számol be az eseményről VLSE Facebook oldalán.
Vác VLSE – Felsőpakonyi KSE 2–3 (0–0)
Vác, 150 néző. Vezette: Nagy P. (Kecskés G., Németh G.)
Vác: Bajkán Balázs – Tóth Nándor, Marosi László, Tölgyes Ádám, Hegedűs Csaba – Sós Roland, Torda Patrik, Nagy Zoltán – Vén Botond, Kakuk Erik (Geschitz Áron, 76.), Török Noel (Szabó Bence, 93.). Vezetőedző: Kovács Péter
Felsőpakony: Szilágyi G. – Hegyes, Rainer, Hajdú P. (Fazekas, 65.), Nagy Sz. – Major, Gerhardt (Nagy T., 91.), Farkas D. (Soóky, 65.), Béres – Bálint O. (Oláh Z., 57.), Szabó Á. (Hajdu B., 57.) Vezetőedző: Megyesi László
Gólszerző: Vén B. (53.), Török N. (56.), ill. Gerhardt (64., 78.), Oláh Z. (89.)
Az első félidőben nem láthattak gólt a kilátogatók, a szünet után viszont gyorsan kétgólos előnybe kerültünk. Az 53. percben Török ugratta ki a védők között kilépő Vént, aki egy átvétel után a kapuba bombázott! Három perccel később Hegedűs lövését ütötte ki a kapus, a kipattanóra Török Noel érkezett és egyből a kapuba lőtt! Sajnos ezután szétesett a védekezésünk, amelyet a Felsőpakony kihasznált, a 64. és a 78. percben is Gerhardt Ádám talált a hálóba. És sajnos ezzel még nem volt vége, a 89. percben Oláh Zoltán megadta a kegyelemdöfést, így 3–2-es vereséggel zártuk a fontos bajnokit. Ezzel visszacsúsztunk a táblázaton a 14. helyre.
Folytatás szombaton 15 órai kezdettel a Biatorbágy vendégeként.
Kovács Péter értékelése: – A múlt heti győzelem után újabb fontos mérkőzés várt ránk. Az első félidőben kicsit görcsösen, feszülten játszottak a srácok. A másodikat jól kezdtük, hamar rúgtunk is két gólt, de az azután következő félórában szétesett a védekezésünk. Bepánikolt a csapat és az ellenfelünk kihasználta ezt, megérdemelten fordította meg a találkozót. Ez a 3 pont még nagyon fog hiányozni a végén. Egy fontos csatát elveszítettünk, de a háború még tart! (Fotó: Daru Andrea) ♦