Háromnapos rendezvénysorozat a gimnáziumban Madách Imre születésének 200. évfordulóján

Igazán méltó módon ünnepelte a Váci Madách Gimnázium névadójának, Madách Imrének 200. születésnapját: Madách tiszteletére háromnapos rendezvénysorozatot szervezett az iskola – olvashatjuk az alábbiakban a nevezetes napról szóló, fotókkal színesített beszámolót Boda Mária tanárnő Facebook oldalán.

Április 12-én szerdán az órák után Madách és Az ember tragédiája című műhöz kapcsolódó csapatversenyt szerveztünk az iskolában (Untsch Gergely tanár úr volt a fő szervező). Kahoot, kvízek, drámajáték, anagramma, versírás és egyéb érdekes feladatok várták a csapatokat. Minden állomáson a Tragédia adott színéhez kapcsolódó feladatokat kaptak a diákcsapatok. Az udvaron M200 flashmobot rendeztünk a nyelvi előkészítős osztályoknak. Közben az aulában megnyílt a művészet tagozatos diákok munkáiból a Tragédiához kapcsolódó kiállítás. A sportudvaron „Madách-futás” mozgatta meg az erre vállalkozókat.

Csütörtökön a művelődési házban kulturális délelőttön vehettek részt a váci diákok és vendégek ipolysági testvériskolánkból (A színfalak mögött Bednárikné Kiss Krisztina igazgatta az eseményeket). A meglehetősen alternatív megnyitó beszédem után (fiktív levél Madáchnak a kései utódok nevében) három nyelvi tagozatos diák, a 11.C-s Balogh Zalán, Barkóczi Máté és Gaál Balázs Madách Tragédiájának egy részletét adta elő magyarul, angolul és spanyolul, bizonyítva, hogy a Tragédia egyetemes kérdésekkel foglalkozik (Felkészítőjük Bártfai Vera angol-spanyol szakos tanárnő).

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

Ipolysági vendégünk, a versmondó Bóna Sára Pilinszky Apokrif című versét adta elő nagy átéléssel (Tanára Petrezsil Noémi tanárnő). Ezt követően a gimnázium irodalmi színpada lépett fel Lakatos Ádám vezetésével. Magas színvonalú műsorukban zene, tánc és vers egységét valósították meg. Ezek után Dobos Emese 10.A osztályos tanulónk és táncpartnere, Maczó Ákos egy néptáncprodukciót adott elő, kecskedudán Emese testvére játszott.

Ezt követően Török Máté és iskolánk egykori tanulója, Heinczinger Mika, a most Liszt-díjat kapott Misztrál együttes tagjai léptek színpadra, és néhány megzenésített verset adtak elő, megénekeltetve a közönséget is. Mika egyik dalában felidézte egykori madáchos éveit is, nagy tetszést aratva ezzel is a diákok körében. Műsorukban iskolánk 11.C-s tanulója, Inotay Réka egy dalt is elénekelt a Misztrállal.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

A diákprodukciókat a 10.a osztály előadása zárta: a Tragédia egyiptomi színét adták elő, Lámfalusy Réka betanításában.

A műsor zárásaképpen egy 17 perces rövidfilmet nézhettek meg a jelenlévők: a gimnázium tanárai igen humoros filmet készítettek a gimnázium egy napjáról: Elképzelték, hogy Madách feltámadt, és egy napot a Madáchban töltött, szembesülve a múló idővel. Faragó Tünde német szakos tanárnő ötlete nyomán készült a film, amely óriási tetszést aratott a diákok körében (csak egy poén: a mobilt fényevő maroktáblának nevezte el „Madách”). A filmet Pálinkás Levente technikusunk állította össze. Így alkotott keretet a műsor: a nyitóbeszéd és a zárásként levetített film hidat teremtett Madách és a jelen között, és remélhetőleg ez is közelebb hozta Madách művét a diákokhoz.

 

Pénteken tematikus nappal fejeződött be a rendezvénysorozat: Minden tanár minden órájába beépített Madách művéből valamit, ami felidézte névadónk életművét, illetve a 11.A-sok versillusztrációinak kiállításmegnyitójára a nagyszünetben került sor. Ennek szervezője Sándor Ildikó tanárnő volt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

Nagyon tartalmas három nap volt, amely minden diákot és tanárt megmozgatott. (Fotók: Címfotó: A Tragédia részlete három nyelven. Belső fotók: Ipolysági vendégek – A Liszt-díjas Misztrál-tagok, Mika és Máté – Az irodalmi színpad előadása)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments