Hogyan lehet felkészíteni a gyerekeket az Istennel való kapcsolatra? – Megtartották a IX. Keresztény Neveléstudományi Konferenciát

A hitoktató személyén és istenkapcsolatán múlik, sikerül-e „elérni” a gyerekeket a hittanórákon – hangzott el a IX. Keresztény Neveléstudományi Konferencián, amelyet április 20-án tartottak az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. A kerekasztal-beszélgetések és előadások résztvevői egyetértettek: a hitoktatás nem pusztán a hittételek átadása, sokkal inkább felkészítés az Istennel való kapcsolatra – olvashatjuk a főiskola által kiadott sajtóközleményben.

„Az elmúlt évtizedekben kis szerepet kapott a pedagógiai típusú felkészítés a hittanárképzésben, pedig sokszínű szakmai eszköztárra van szükség ahhoz, hogy egy ilyen különleges tantárgyat eljuttassunk a mai iskolás generációhoz” – mondta Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora. A főiskola és a Katolikus Pedagógia folyóirat IX. Keresztény Neveléstudományi Konferenciájának fókuszában a hitátadás pedagógiája állt: teológusok, hitoktatók, dráma- és múzeumpedagógusok osztották meg tapasztalataikat és a jól működő gyakorlataikat.

A téma a korábbinál is fontosabbá vált az elmúlt években, 2013 óta ugyanis nem csak az egyházi intézményekbe járók tanulnak hittant, az állami általános iskolák diákjai számára is kötelezően választható tantárgy a hittan és az erkölcstan. Igaz, arról maguk dönthetnek, melyik tárgy kerül az órarendjükbe – a statisztikák szerint valamennyivel többen tanulnak hittant, mint az erkölcstant. „A hittant választók nem feltétlenül azonosak a plébániai közösségek gyakorló keresztény családjaival. A tapasztalatok szerint a nem vallásgyakorló szülők szívesen íratják be a gyerekeiket iskolai hittanra, emögött a biztonságot adó, határozott értékrend keresése állhat. A hitüket gyakorló keresztények pedig általában a saját plébániai vagy gyülekezeti közösségükben látják biztosítva gyerekeik hitbeli fejlődését, ezért érdekes módon az iskolában sok esetben az erkölcstant választják” – magyarázta a főiskola rektora, hozzátéve: az iskolai hittanoktatás hatalmas lehetőség, ugyanakkor a 2013-as bevezetés komoly kihívást jelentett az egyházak számára, hiszen nem volt elég hitoktató. Márpedig a hitoktató személye, hitelessége és istenkapcsolata a kulcs, a hitoktatás ugyanis nem a hittételek megtanítása, hanem felkészítés az Istennel való kapcsolatra – értettek egyet a résztvevők.

A konferencián a hitoktatás gyakorlati kérdéseivel is foglalkoztak – például azzal, érdemes-e osztályozni ezt a tantárgyat, és van-e helye a hittanórákon a különböző appoknak, elektronikus eszközöknek. Utóbbi kérdés persze nemcsak a hitoktatókat, hanem a teljes pedagógustársadalmat megosztja, számos gyakorló hitoktató szerint ugyanakkor érdemes kihasználni ezeknek az eszközöknek az előnyeit. Vannak ugyanis olyan játékok és platformok, amelyeket nemzetközileg – bizonyos életkor fölött – sikeresen használnak hittanórákon.

A két délutáni szekció különleges témákat állított a középpontba. Múzeumpedagógusok és művészettörténészek osztották meg tapasztalataikat arról, hogyan kaphat szerepet az evangelizáció és a hitátadás múzeumokban, látogatóközpontokban, skanzenekban – olyan szakrális terekben, amelyek világi feladatokat is ellátnak, például a turisták körében népszerű Mátyás-templomban, a szentendrei skanzenben, az Esztergomi Keresztény Múzeumban vagy éppen a Majki Remeteségben. A másik szekcióbeszélgetésben báb- és drámapedagógusok, bábszínészek, színházi rendezők, színházi nevelési szakemberek azt a témát járták körül, hogyan lehet a báb- és a drámapedagógia eszközeit a hitoktatásban használni. ♦