Két éves szünet után ismét lesz Mosoly7!

Idén kétéves szünet után ismét lesz Mosolyhét tábor, amelyre már lehet jelentkezni. A július 3-tól 7-ig tartó baptista napközis foglalkozásokra 150 gyermek számára biztosítanak kedvező részvételi lehetőséget a szervezők. A Mosoly7 zárása július 9-én, vasárnap 10 órakor a Váci Baptista Imaházban (Vác, Mentős köz 1.) lesz.

A Mosolyhét tábor 2002 óta kerül megrendezésre a Vácon és a környéken élő általános iskolás gyerekeknek. Az egyhetes nyári napközis tábort a váci Petőfi Iskola udvarán rendezi meg a szervező, a Váci Baptista Gyülekezet.

 

Idén a létszámot 150 főben maximalizálták, és tábori hozzájárulásként 5000 Ft-ot kérnek gyerekekként. (Bármennyi nap esetén ennyi a hozzájárulási díj.) A többi költséget a gyülekezet tagi adományból, illetve támogatók segítségével fizetik, illetve a közel 50-70 fős segítők is önkéntesek a táborban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Jelentkezhetnek azok, akik elmúltak 6 évesek és szeptemberben kezdik az iskolát, valamint azok, akik idén voltak hatodikosok, és még nem többek, mint 13 évesek.

A délelőtti és délutáni rövid bibliai tanításokat maximum 10 fős csoportokban, a gyerekek nyelvén, közös beszélgetéssel, sok játékkal tartják. Emellett a sokat énekelnek, táncolnak, játszanak, sportolnak, de a meglepetések idén sem maradnak el.

Délelőtt bőséges tízórait, ebédre pedig meleg ebédet kapnak a gyerekek és segítők – ennek külön díja nincsen.

A táborra regisztrálni lehet a mosolyhet.hu-n. A jelentkezéshez szülői hozzájárulási nyilatkozat kitöltése szükséges. (Fotók: Facebook)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments