Ma még lehet nevezni: Ép testben ép lélek! – Vácon rendezik meg a Mária Maraton futóversenyt

A Mária Út Mariazell és Csíksomlyó kegyhelyek között kapcsolatot teremtő határokon átívelő zarándokút. Mária kezdőbetűje és a kereszt jelképe látható a jelzésekben, melyek a nyugat-kelet irányú főútvonal mellett észak-dél irányban és számos helyi leágazással több ezer kilométer hosszan szövik át a Kárpát-medencét. Az útvonalakon számos zarándoklat, lelki program, túra és sportesemény vár mindenkit testünk-lelkünk egészsége érdekében.

Április 15-én szombaton a Dunakanyarban, Vácon kerül megrendezésre a Mária Maraton futóverseny, melynek idén a Hétkápolna kegyhely ad otthont, ahol napközben hitéleti programokkal, kegyhely bemutatással is várják az érdeklődőket. A futóverseny előtt 8 órától a kegytemplomban szentmisét mutatnak be a sportolókért és a zarándokokért. A sportzarándoklat fővédnöke Marton Zsolt váci megyéspüspök.

A családi futóesemény 1,6 km, 5,6 km 10 km és 20 km-es távokon valósul meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A közös bemelegítést az 1922-ben alapított keresztény sportegyesület, a Váci Reménység sportolói vezetik, ezt követően 10 órától rajtol a mezőny. A futóverseny résztvevői a Mária Út jelzéseit követve Vác történelmi belvárosában öt templomot, a püspöki palotát, a főteret és a nevezetes Kőkaput érintve futnak el Kisvácig, majd a gyönyörű Duna-parti sétányon és a ligetben futnak vissza a Hétkápolnáig. A legrövidebb távon indulók kitűzőt kapnak emlékbe, míg a hosszabb távokon minden regisztráltnak névre szóló rajtszámmal, chipes időméréssel és a célban befutóéremmel készülnek a szervezők.

A Mária Út zarándokai a futóverseny után is edzésben maradnak, hiszen 2023 április 18-án indul 40 napos gyalogos zarándoklatuk Csíksomlyóra a pünkösdi búcsúba.

A szervezők mindenkit biztatnak, hogy induljanak el együtt futva, gyalogolva Közép-Európa zarándokútján, hogy hazataláljanak!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Sikeresen szerepeltek a Vác Városi Evezős Club sportolói a regionális evezős duatlon versenyen

A Mária Maraton nevezési űrlapja és a részletes információk megtalálhatóak az esemény honlapján és facebook oldalán: www.mariamaraton.mariaut.hu; www.facebook.com/mariaut

Előnevezési határidő 2023. április 12.

A váci oktatási  intézményekben tanuló diákok és az intézmények dolgozói számára regisztráció elegendő a részvétel számukra mindegyik távon ingyenes.

https://forms.gle/aCkuTeyoExf1DA1N7 ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments