Tematikus bélyeg Ferenc pápa látogatására

Ferenc pápa magyarországi látogatásának tiszteletére a Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsát forgalomba. A szelvényes bélyegív háromezer példányban készül, és április 27-től a készletek függvényében megvásárolható a Filapostán, továbbá a Magyar Posta internetes áruházából.

A Magyarországi Apostoli Nunciatúra február 27-i közleményében jelentette be, hogy Ferenc pápa, elfogadva az állami és egyházi hatóságok meghívását, apostoli látogatást tesz Magyarországon április 28. és 30. között. A Szentatya látogatása nagyon fontos esemény nemcsak a katolikusoknak, hanem minden magyarnak határon innen és túl. A látogatás jelmondata: „Krisztus a jövőnk”. Ferenc pápa első alkalommal 2021. szeptember 12-én, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére látogatott Budapestre.

A Szépművészeti Múzeumban találkozott Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a püspöki kar tagjaival, valamint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a hazai zsidó közösségek képviselőivel. Ezt követően pápamobilról üdvözölte az Andrássy út két oldalát megtöltő embertömeget, majd ünnepi szentmisét celebrált a Hősök terén. (Forrás és fotó: Magyar Posta, Magyar Kurír) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments