Tour de Vác – Föld napja a kerékpárút mentén

A jól ismert francia versennyel ellentétben a váci versenynél nemcsak az idő és az út megtétele, hanem a környezetvédelem ismerete is fontos tényező.

A Föld napjára rekord részvételű 13 iskola indult el a versenyen (Szokolya, Sződ, Sződliget, Verőce, Vácduka, és Vácról az Árpád, Cházár, Földváry, Juhász, Karolina, Pertőfi, Radnóti, Simon). 10 diák és egy kísérő pedagógus alkották a csapatokat, akiknek 7 állomáshelyet kellett végigjárniuk és feladatokat megoldaniuk a verseny során.

A 7 állomáshelyen a feladatokat középiskolás diákok állították össze az általános iskolás versenyzők részére. A verseny színfoltjai voltak a főtéren létrehozott fotókiállítás, ahol Szilágyi Lajos a fotóművész, a képek alkotója is beállt a diákok közé a versenyzést segíteni, és a ligeti templom, ami megnyitotta kapuit a diákság előtt és a verseny egyik állomásának helyt adott, ahol Kiss Bernadett múzeumpedagógus segítette a gyerekek versenyzését. A legnépszerűbbnek az idén is a pumpapálya bizonyult, ahol a csapatoknak szemüveget húzva kellett a dombok között ügyességi feladatokat megoldaniuk.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

A verseny végén a város főterére több mint 150 diák vonult fel kerékpárjával, hogy a bringák magasba emelésével köszöntse a résztvevőket és átvegye a versenyzésért járó ajándékokat. A helyszínen az egészséges életmód jegyében kiadott feladatokat Kiss Lara személyi edző és Spartan versenyző Klein István, a Royal fitness vezetője értékelték és a legjobbak az újabb kihívások elérésére szolgáló bérleteket adtak ajándékba.

A versenyen az idén a legjobbak, a verőcei, a sződligeti és az Árpád iskola csapatai lettek. A karolinások által készített logó olyan jónak sikerült, hogy jövőre ez az embléma lesz a verseny logója és ez kerül a résztvevők pólójára is.

A programot Bíró György és BARÁTAI rendezték a város támogatásával, akik köszönetet mondanak a résztvevő diákoknak és az őket felkészítő, segítő tanároknak. (Bíró György) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments