Krajcsovics Zsuzsanna és a modern makramék

Krajcsovics Zsuzsanna makramé munkáiból nyílt kiállítás a Lyra Könyvesház Torony Galériájában. Modern makramék a tárlat címe.

Nézzünk vissza az időben, mi is az a makramé, mi is ez a technika, hogyan alakult ki. A 13. századig kell visszatekintenünk, ugyanis arab takácsok ekkortól kezdték alkalmazni ezt a csomózási módszert, mely a szövési művelet befejezése fátylaknál, vagy épp törölközőknél. Később terjedt el és vált ismertté egész Európában. Művészetként az 1600-as évek végétől Angliában találkozhatunk vele először. A Torony Galériában megszokhattuk már, hogy időről időre festmények, grafikák és egyéb művészeti objektek vannak kiállítva. Makramé még nem volt. Maga az alkotó, Krajcsovics Zsuzsanna ismertette a makramé történetét. A mórokkal került át Európába Spanyolországon keresztül, onnan Franciaországon keresztül Angliába. A történet érdekessége, hogy a hajókon dolgozó matrózok – mivel bőven álltak rendelkezésre a különböző kötelek – is foglalkoztak makramézással, amit aztán a kikötőkben árultak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

Krajcsovics Zsuzsanna már gyerekkora óta foglalkozik különböző kézimunkázással, öt esztendős volt, amikor nagymamája megtanította hímezni, később aztán többféle technikába is belekóstolt. Makramézni négy éve kezdett el. Amikor néhány éve Szentendrére költözött, azon gondolkodott, hogy miként teheti még szebbé a lakását. Végül makramé munkákkal tette díszesebbé otthonát. Először a hálószobába készített egy falidíszt az ágy fölé. Rögtön nagyban kezdte, hiszen egy két méterszer egy méteres munkával indult a makramés karrierje.

Az alkotó elmondta, hogy szinte meditatív állapotba kerül makramézás közben, nagyon jól kikapcsolja. A makramé készítése számára egyfajta terápia, segít neki lelassulni, lecsendesülni, belefeledkezni a most pillanatába. Kiderült tehát, hogy van hozzá érzéke, ismerősei pedig tehetségesnek tartották és persze tartják. Krajcsovics Zsuzsanna idővel számos online képzésen, workshopokon gyarapította, fejlesztette tovább tudását. Ez remek alkalmat kínált neki arra, hogy külföldön élő emberektől is tanuljon.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

Az egyik kiállított alkotáshoz például egy Kolumbiában élő hölgy ismerete nyújtott segítséget, ugyanis hagyományos dél-amerikai minták láthatóak a művön. Több munkáján ötvözi a különböző technikákat, például van, ahol a csomózást a horgolással. Vannak – ahogy Zsuzsanna fogalmazott – koprodukciós művek is. Ugyanis édesanyja festőművész és több alkalommal festette meg a leendő művek alapjait, amiket felhasználva aztán Zsuzsanna készítette el a végleges makramét.

A szentendrei alkotó a megnyitó beszéde végén Frida Kahlo, mexikói festőnő idézetével zárta mondandóját: „Minek nekem láb, ha a szárnyaival repülni tudok”. A megnyitón nem maradtunk zene nélkül, Neducza Iván Zalán működött köre blockflötén még színesebbé és érdekessé téve a rendezvényt. A kiállítás május 17-ig tekinthető meg a Lyra Könyvesház Torony Galériájában. (Szávai Attila)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments