Négy alkalommal is vetítik Vácon a Memento Mori című filmet: május 3-4-én és május 23-24-én

A Memento Mori – A váci legenda című film a váci Fehérek templomában talált 18. századi múmiák történetét dolgozza fel Kiss Stefán Mónika rendező-producer alkotásában. A film bemutatójára még február végén került sor, az alkotás most végre a nagyközönség számára is megtekinthetővé válik – írja a vaciegyhazmegye.hu

A Memento Mori izgalmas témát feldolgozó kalandfilm, mely egyszerre játszódik a 21. és a 18. századi Vácon. Kiss Stefán Mónika filmjének története fikció ugyan, de az alkotók a múmiákról szóló tudományos kutatásokat is felhasználták a forgatókönyv megírásához. A kalandfilmben az egyházmegye fontos épületei is fel-felbukkannak; a stáb megfordult az Egyházmegyei Múzeum pincéjében, a Nagyboldogasszony-székesegyház altemplomában, az Egyházmegyei Könyvtár falai között és a püspöki palotában is.

A váci Fehérek templomának felújítása során 1994-ben a munkások egy elfalazott ajtóra és mögötte egy elfelejtett lejáratra bukkantak: ez a templomtorony alatt fekvő kriptába vezetett, ahol 265 díszes koporsót találtak. A tévéfilm a 265 múmia sorsát, személyes történeteit dolgozza fel. Főszerepben Trokán Nóra, Adorjáni Bálint, Kamarás Iván és Reviczky Gábor látható.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

A vetítésre május 3-án és 4-én 20 órától, május 23-án és 24-én pedig 20 óra 30 perctől kerül sor. A belépés díjtalan, azonban regisztrációhoz kötött, regisztrálni emailben a film@vaconline.hu címen lehet.

A film vetítésének helyszíne a Piarista Kilátó Központ (Vác, Géza király tér 10.).

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments