Szentendrén bemutatkozott a Dunakanyar Borút és pincészetei

Szentendrén, a MűvészetMalomban május 4-én tartotta első sajtótájékoztatóját, szakmai és közönség borkóstolóját a Dunakanyar Borút.

Mi adta az ötletet, hogy elindítsák a borutat?

Hét évvel ezelőtt indult útjára Nagymaroson a Szent István Napi Borünnep, melynek egyik fő célja a figyelem felhívása volt a Dunakanyar szőlészeti-borászati hagyományaira. Volt mire, hiszen a területen az 1700-as évektől a filoxéra vészig virágzott a borkultúra, a szentendrei Kadarka, a rác ürmös, a vörös aszú, a rádi Furmint, a Bogdányi dinka, a nagymarosi Hénigli, és ugyanitt az 1893-tól működő Dr Willibald pezsgőgyára mind erről tanúskodik – tudtuk meg Koncz Helgától, a nagymarosi borünnep egyik szervezőjétől.

A Dunakanyar Borút különlegessége, hogy ellentétben más borutakkal, nem kötődik egy kifejezett borvidékhez sem, és nem szabja határát országhatár.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

Szervezőegységük a Dunakanyar, mely művészettörténeti, és történelmi emlékekben Magyarország egyik leggazdagabb vidéke, turisztikai vonzereje mellett természeti adottságai alkalmassá teszi a vidéket kiváló borok készítésére is.

A szakmai programon részt vett dr. Vitályos Eszter országgyűlési képviselő asszony, ott voltak Szentendre, Visegrád, Nagymaros polgármesterei, borszakírók, idegenforgalmi és gasztronómiai szakemberek.

Előadást tartott Lőrincz Ágnes a szentendrei Tourinform részéről, Csapody Bence a Cottbus Egyetemmel közös kutatásról számolt be, melyet a „Z” generáció tagjai között végeztek a turizmus területén, majd Kiss Róbert Richárd következett egy könnyed, humoros eszmefuttatással a turizmus-bor-gasztronómia témakörében, végül Geönczeöl Attila röviden ismertette a szőlészet-borászat múltját a Dunakanyarban, amelyre építkezhetnek a jelen borászatai, hiszen kiváló adottságú területekről van szó.

Végül pár szóban bemutatkoztak a pincészetek képviselői – köztük a váci Lingvay pince – , majd megkezdődött a borkóstoló, melyen közel ötven bort lehetett megkóstolni köztük olyan ritka szőlőfajtákból készülteket mint a Bogdányi Dinka, Ezerfürtű, Mézesfehér.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

A kóstoló ideje alatt a kivetítőn folyamatosan látható volt a borászokat bemutató kisfilm.

Sok új ismerettel szolgáló és végtelenül jó hangulatú volt a Dunakanyar Borút első bemutatkozása, folytatás következik, hiszen a borút negyedévente tervez további borkóstolókat.

A borút tagjainak célja, hogy megismertessék, bemutassák az ide látogatóknak a régió borászati jelenét és elérjék, hogy a Dunakanyar ismét felkerüljön Magyarország bortérképére!

További információ: facebook/Dunakanyar borút – www.dunakanyarborut.hu ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments