Összefoglaló a májusi testületi ülésről

Bár ezúttal csak három hét telt el az előző képviselő-testületi ülés óta, a május 17-én megtartott munkaterv szerinti tanácskozáson így is több mint harminc napirendi pontot kellett megvitatniuk az önkormányzati képviselőknek.

Az ülés egyperces csenddel kezdődött: a jelenlévők a napokban elhunyt Pro Urbe-díjas volt képviselőre, Hajdu Sándorra és a váci kórház korábbi orvosigazgatójára, dr. Kékesi Gáborra emlékeztek.

Idén ismét két diákpolgármestert választottak. Kerek Diána, a Váci Madách Imre Gimnázium, illetve Zöldi Márton a Váci Bartók–Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola diákja ezúttal mutatkozott be és ismertette programját a grémium előtt.

Javult Vác közbiztonsága

A napirend elfogadásánál nem vették tárgysorozatba azt az egyéni indítványt, mely az ukrajnai helyzethez és az Európai Unió kritikájához kapcsolódott. Ugyanis a testület már korábban is elhatárolódott országos és világpolitikai témák megvitatásától. Ugyanakkor az önkormányzat több irányú segítséget nyújtott (többek között menekültek ideiglenes elszállásolásával, segélyek eljuttatásával, támogató számla finanszírozásával) a háborús helyzet károsultjainak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

Első témaként a Váci Rendőrkapitányság tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót összegezte dr. Horváth Imre rendőr alezredes, kapitányságvezető. Mint mondta: alapvető célkitűzéseiket teljesítették. A képviselői kérdések megválaszolása után a testület – Matkovich Ilona polgármester javaslatára köszönettel kiegészítve – elfogadta az összegzést.

Gazdasági jellegű témák

A folytatásban nyolc önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság 2022-es mérlegbeszámolójáról és idei üzleti tervéről tárgyaltak. Ezen cégek közül hét is pozitív eredménnyel zárta az elmúlt esztendőt, csupán a költségvetési intézményből kft-vé átalakult Madách Imre Művelődési Kulturális és Szolgáltató Nonprofit Kft. (MIMK) mutatott ki veszteséget, mely a finanszírozás időbeli eltéréséből (számlakiegyenlítés) származott. A testület mindegyik beszámolót és tervet elfogadta.

Az idei városi költségvetés aktualizálásából kiderül, hogy elsősorban szociális területre jutottak plusz források az elmúlt havi döntés óta, a Váci Világi Vigalom megszervezésére pedig 60 milliót kap a MIMK. Újabb 10 millió forintot különítenek el a nem lakáscélú önkormányzati helyiségek felújítására, és 20 milliós vizesblokk felújítás fog történni az Eötvös utcai óvodában.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Elfogadott alpolgármesteri kezdeményezések

Ferjancsics László alpolgármester előterjesztését elfogadva a közterületek használatáról és rendjéről szóló rendeletben szigorították az üzemképtelen gépjárművekkel kapcsolatos intézkedések szabályait és az éjszakára bezárandó játszóterek listája kiegészül a Virág és a Jázmin utcai játszótér kerítéssel körbevett részével. Kiss Zsolt alpolgármester javaslatára térfigyelő kamerákat szerelnek fel a Duna-parti nagy játszótérhez és a Deákvári főúton található játszótérhez. Inotay Gergely alpolgármester indítványára pedig ebben az esztendőben is több önkormányzati intézményt vehetnek kedvezményesen igénybe a gyermeküket egyedül nevelő szülők.

További döntések

A tavalyi évre vonatkozó közbeszerzési beszámoló, valamint a 2022-es gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról szóló előterjesztés megszavazása után egyetértés született arról, hogy az önkormányzat 1 millió forintos támogatást nyújt a Vác-Papvölgyben található Dévald-kereszt helyreállításához. A Dunai Sárkányok STE Vác és a Váci Kajak-Kenu SE pénzbeli önkormányzati segítséget kap tevékenységéhez.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A nyílt ülés végén napirend utáni felszólalások és új képviselői kérdések következtek.

Az éves munkaterv szerint a képviselő-testület legközelebb június 14-én tart plenáris ülést. (Forrás és fotó: vac.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments