Van egy hely, ahol, ha felnézünk, látszik a mennyország

Az első szabadon választott képviselő-testületben végzett munkám során ismertem meg őt. Nem, mint párt, hanem mint igazi várospolitikust, aki minden döntésében Vác érdekeit tartotta szem előtt. A mindent gondosan megismerő és előkészítő politikus mellett sikerült megismernem egy másik oldalát is, amikor megszerveztem az első Föld napi Naszály túrát.

Mint gyakorló túrázó csatlakozott a programhoz és mire hazaértünk, már tudtam, hogy ezután én csak a program szervezője leszek, a túra vezetését arra bízom, aki a hegyet nem csak a legjobban ismeri, hanem az ismeretanyagot át is tudja adni a városlakóknak, akik évről évre több százan csatlakoznak a Naszály bejárásához. Sanyi bácsi évről évre újabb és újabb útvonalakat talált és újabb ismeretanyaggal kápráztatta el a résztvevőket, legyen az a kosdi szénbánya története, vagy a hegyben található Szentlászló Pénzeként ismert megkövesedett őslény maradvány. Ahhoz, hogy a túrák évről évre újabb ismeretanyaggal és útvonalakkal bővüljenek ahhoz ő kellett, aki hetekkel előtte bejárta az útvonalakat és újabb legendáknak nézett utána a levéltárban.

A testületi ülésen érvelő képviselőről kevesen tudták, hogy fantasztikus érzéke volt a gyerekekhez. A Gyadai réti óvodás programon, mióta elvállalta a túravezetést az óvodák versenyeztek, hogy melyik csoportot vezesse Sanyi bácsi. Miközben mindenki végezte a feladatát, mindig volt egy csoport, ahol egy magas szakállas szikár embert, mint a tyúkanyót körbevették a szülők és az óvodások és figyelmesen hallgatták, ahogy a séta során a hegyről, a természetről mesél. Amikor eljött a pihenő ideje, a zsákjából répákat vett elő, amiket karikára vágott és a gyerekeket kínálta vele, miközben a benne található vitaminokról mesélt. Sanyi bácsi répái is legendává váltak annyira, hogy a túrákra mi is bevásároltunk, és amikor neki elfogyott a zsákjából óvatosan félre hívtuk, és átadtuk a tartalék muníciót, hogy jusson mindenkinek, aki a jó szó hallatán még kedvet kap a falatozáshoz.

A tavaszi Naszály túrát is ő tervezte el, de panaszkodott a lábára és sikerült meggyőznünk, hogy maradjon és pihenjen, mert azt szeretnénk, ha ősszel meggyógyultan ismét velünk tartana. Azzal a feltétellel maradt, hogy megígértük, felhívjuk a túra közben és jelentjük, hogy hol tartunk. Így is történt.

Amikor hívtam és mondtam, hogy merre járunk rákérdezett, hogy ugye nem felejtettem el meghallgatni a túrázókkal a kakukk hangját, mert a rét szegletében ott mindig van egy kakukk, amit a városból érkezett gyerekeknek feltétlenül hallaniuk kell.

És a tisztás, ahonnan fák közül felnézve… – kérdezte.

Igen, most haladtunk el ott, de ezt még nem mondtad nekem – válaszoltam.

Igen, mert most jutott eszemben, hogyha a tisztásról felnéztek annyira szép kék az ég, hogyha jól figyeltek az ég kékje mögött a mennyországot is látni vélitek, ahogy visszaintenek az angyalok – mondta nagy elánnal.

De ezt már nem láthattuk, mert már az „Óriások Pihenője” felé közeledtünk.

Ha vége a nyárnak és eljön az ősz már nélküle kell elindulnunk a Naszályba, és tudom, hogy meg kell találnunk azt a tisztást, ahol a fák közül, ha kitekintünk, olyan szép kék az ég, hogy látni véljük majd a mennyországot, az angyalokat és talán onnan Sanyi bácsi is visszaint majd nekünk.

Megtiszteltetés volt számunkra, hogy vele túrázhattunk, szeretnénk az őszi Naszály túrán, szeptember 24-én emléket állítani Hajdu Sándornak, és azt együtt felavatni. (Bíró György és BARÁTAI) ♦