60 éves érettségi találkozó a „váci mezőben”
Hatvan éves érettségi találkozót ünnepeltek a váci Táncsics középiskolában. Az 1963-as végzősök közül nyolcan tudtak összeülni a közelmúltban egykori iskolájukban. Az osztálytársak azóta is összetartanak, legutoljára három éve, a pandémia előtt találkoztak, de rendszeresen tartják a kapcsolatot. Mint mondták, a váci mezőben életre szóló barátságot kötöttek.
Még az eredeti, 1963-as mezőgazdasági technikusi oklevél és érettségi bizonyítvány is előkerült azon az osztálytalálkozón, ahol a váci Táncsics Mihály középiskola 60 évvel ezelőtt végzett öregdiákjai ünnepeltek. Az összeszokott társaság az egykori iskolában jött össze, ahol a jelenlegi igazgató köszöntötte őket.
„Akkor, amikor önök ide jártak, akkor még sokkal kisebb épület volt, mert az nagy, új része nem volt meg, a tornatermes része egyáltalán nem volt meg, a fák kicsik voltak, hiszen Faluhelyi Ilonka néniék akkor ültetgették, meg parcellázgatták itt a területet, egy csomó, csomó minden nem volt…” – mondta Jung Lilla, igazgató.
Az iskolaépületet érintő változások mellett az igazgató beszélt a képzésekben történt módosításokról, és a Floch-pusztai tangazdaságról is. Mint mondta, 450 diákja van az intézménynek, akik a létszám ellenére egy nagyon családias közegben tanulhatnak.
Az érettségijük 60. évfordulóját ünneplő társaság tagjai is a mai napig jó barátságot ápolnak, hosszú időn át minden évben összeültek, legutóbb 3 éve, a pandémia előtt találkoztak.
„Most mindenki elmondja pár percben, hogy mi történt vele és a családjával is, utána elmegyünk közös ebédre, ahova rendeltünk egy tortát, amin rajta lesz egy 60-as szám. Remélem, mindenki nagyon jól fogja érezni magát, és eszébe jut az a 60 évvel ezelőtti fiatal, aki volt” – mondta Kovách Iván, főszervező, öregdiák.
Egy cikk a hatvanas évekből
A tárgyi emlékek közül előkerült a Pest Megyei Hírlap Váci Napló mellékletének az a cikke is, amely 1961. április 21-én, pénteken jelent meg Első: a Váci Mezőgazdasági Technikum címmel. Az írás szerzője Dékány Sándor.
„A tavaszi szünetről bevonuló kollégistákat és diákokat nagy öröm fogadta a Honvéd utcai szálláson, ekkor tudták meg, hogy az ország összes, hasonló tanintézetei között a váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum lett az első a tanulmányi, valamint a magatartási versenyben.
1959-ben második helyezést értek el az országos versenyben; 1960-ban harmadikak lettek. Idén sikerült a győzelmi dobogó legmagasabb fokára lépni.
Az első helyezést jelentő vándorzászlót szombaton adták át ünnepélyes keretek között. A diákok lelkesen készültek a nagy napra. Ünnepi díszbe öltöztették a Temető utcai iskolát és környékét. A kollégisták a Honvéd utcai diákotthonra adtak új, szép köntöst Horváth János kollégiumi titkár irányításával.
Szombaton délután megtelt a Csányi úti pártház díszterme. Az iskola itt rendezte meg az ünnepélyt, amelyen megjelent Petőházi Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes is. A Himnusz elhangzása után Pornói István igazgató, majd a miniszterhelyettes mondtak beszédet.
A Művelődésügyi Minisztérium képviselője oklevelet nyújtott át az iskola vezetőjének.” (Forrás és fotók: Váci Hírnök) ♦