Fut a Vác, a verseny, amit az égiek is szeretnek

A Fut a Vác már rég a város életének szerves része, amit 32 éves hagyomány erősít. Ahhoz azonban, hogy népszerűek és sikeresek maradjunk, a versenyek után számvetést kell végeznünk, és észre kell vennünk, legközelebb mivel lehet a programot emlékezetessé tenni.

A verseny megrendezésében az idén az időjárás jelentette a legnagyobb kockázatot. A rajt előtti estén is szakadt az eső. Szerencsére a verseny kezdetekor napsütéssel ajándékozták meg az égiek a futókat, akik az elmúlt évhez hasonlóan közel 600-an vettek rész a versenyzésben.

Az óvodás futáson 98 kis, középső és nagycsoportos állt rajthoz és a füves pályát kerülve versenyeztek. Nem csak a győztesek, hanem minden ovis kapott, csokit és ajándékot. A leggyorsabbak Lőrinc Hanna kiscsoportos, Mester Janka középső csoportos, és Bergmann Erik nagycsoportos voltak, és így 60 után, még nekem is sikerült tartanom a tempót.

A legnépszerűbb idén is a bulifutás volt. Nem csak azért, mert a 2,8 km-es táv a leginkább teljesíthető, hanem mert az önkormányzat támogatásával ezen ingyen futhatott  az, aki előnevezett. Így aztán közel 300 futó érhetett be a célba, akik közül a leggyorsabbak Makrai Panna és Nagy Richárd voltak, csodálatosan gyors időkkel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Profi oktatók segítségével bővítették tudásukat a Váci Sport Nonprofit Kft. munkatársai

A hosszabb, nevezési díjas távokra idén kevesebben jöttek. Látszik, hogy begyűrűzött a pénzügyi válság.

Az 5 km-es távon is Nagy Richárd lett a bajnok. Kiderült, hogy ő aznap két távon is elindult egymás után, és meg is nyerte mindkettőt. A hölgyek közül Berecz Virág volt a leggyorsabb 5 km-en.

A félmaratonisták közül Klucsár Nóra és Deák Csaba értek be leghamarabb a célba.

A 4×3 km-es váltófutás népszerűbb volt, mint az elmúlt évben. A győztes csapat a „CZ Team”. A csapattagok: Bajári Gábor, Pész Attila, Vas Gábor és Márkus Máté.

Az idén először indítottunk kutyás futamot, 10 kutya és gazdái jöttek el, ami kezdetnek nem rossz, reméljük ez egyre népszerűbb lesz, ahogy beépül a köztudatba. A kutyusok a versenyzők fegyelmezettségével vettek részt a versenyen, és ugyanilyen fegyelmezetten feszítettek a dobogón, ahol a nekik készült érmet a nyakukba akasztották.

A futók összetételét elemezve megállapítható, hogy a verseny a felnőttek, a legkisebbek, illetve a családok közös versenye volt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Tragor Ignác írógépe gazdagítja a múzeum gyűjteményét

A fiatal korosztályok között kétségtelenül az ovisok (és szüleik) vezetnek, akik évről évre közel százan jönnek el.

Az általános iskolások is sokan eljöttek, nagy részük az Árpád iskolát képviselte, ami Magyari Józsefet, illetve kollégáit dicséri, akik a gyerekekkel együtt, illetve váltócsapatban is rajthoz álltak. Az ő tevékenységük tömegsport terén példamutató. Reméljük jövőre a többi iskola is kedvet kap a futáshoz. El kell gondolkoznunk azon, hogyan tudnánk az általános és középiskolás korosztályoknak népszerűbbé tenni a versenyt, akiknek fejlődésükhöz is fontos, hogy egyszer-egyszer nyúlcipőt húzzanak.

A versenyen közel száz középiskolás vett részt, ők nagyrészt a rendezők sorait erősítették. Közülük sokan a piros, rendezős pólóban folytatott szervező munkájuk után rajthoz álltak, és a pályán is megmutatták, milyen gyorsak. Örülünk, hogy a megannyi pejoratív jelzővel illetett fiatalok ismét bebizonyították, hogy szemben a sztereotípiákkal nem csak a digitális világ érdekli őket. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy jó példával tudjuk inspirálni a kamaszokat, és olyan értéket teremthetünk velük közösen, ami mások számára is motiváló lehet. A középiskolás korosztályt nagyobb részben a Vácra utazó atléta versenyzők képviselték.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Virágosztás és faültetés is volt szombaton

A versenyt a sportegyesületek is megtisztelték jelenlétükkel, nem csak a sportolóikat invitálták a versenyre, hanem eljöttek velünk ünnepelni. A Reménység SE, Fábián Fédra képviseletével díjakat adott a győzteseknek, a Deákvári SE pedig ismét felajánlotta a verseny legcsalogatóbb ajándékát, a mountain bike kerékpárt, aminek tulajdonosát az SE elnöke, Vásárhelyi Tamás sorsolta ki a célba érkezők közül.

Örülünk, hogy a város vezetői közül sokan eljönnek a versenyünkre köszönteni és díjakat átadni.

Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy ez a nap politikamentes, és párthovatartozástól függetlenül mindenki egy emberként örül a verseny sikerének. Reméljük, ez a támogatás a következő évi tervekben is szerepel majd, hiszen a váci emberek immár 31. alkalommal tették le a voksukat mellette. A versenyt köszöntötte: Matkovich Ilona polgármester, Inotay Gergely és Kiss Zsolt alpolgármesterek, Pető Csilla, Jess Kinga, Rozmaring Sándor és Tóthváradi Nagy Bence képviselők. A versenyt Kiss Zsolt két táv egymás utáni lefutásával teljesítette. (Bíró György)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments