Harley Davidson 120 – Off-Road túra Lallerrel

Az idén 120 esztendős Harley-Davidson európai fesztiválját ezúttal Budapesten rendezik meg, ahol június 22-25. között a jelentkezőknek lehetőségük lesz egy off-road túrán is gurulni. Természetesen sokan érkeznek majd hagyományos technikákkal, nekik sokat fog segíteni a Dakar Rallyt kétszer is megjárt Horváth Lajos „Laller” iránymutatása.

A rutinos váci tereprali pilóta már munkához is látott, és bejárta, valamint feltérképezte a túra útvonalát, amelyen természetesen ő is részt vesz. Laller ugyanis egyfajta Safety Bike-ként vigyáz majd a mezőnyre:

„Nemrégiben megcsörrent a telefonom, a vonal másik végén pedig Szalay Balázs, Magyarország legismertebb Dakaros autósa jelentkezett be. Balázs azzal kapcsolatban keresett, hogy elvállalnám-e a Harley Davidson 120 esztendős jubileuma alkalmából szerveződő off-road túra szervezését és vezetését. Hatalmas megtiszteltetés Balázs megkeresése és a Harley Davidson bizalma, így természetesen nagy örömmel mondtam igent a projektre. A vállalásom azzal kezdődött, hogy bejártam a kétszer 30 kilométeres nyomtávot, amely igencsak trükkös volt. Ahogy az a képeken is látszik, az elmúlt napokban bőven esett csapadék, és bár én hozzá vagyok szokva ezekhez a körülményekhez, de a hatalmas tömegű motorokkal azért kihívás lesz itt menni. A pályákban lesz egyszerűbb, szántóföldek mellett haladós, amely egy sík terepen zajló, bevezető történet. Ugyanakkor bevállalósabb, technikásabb erdei részeken is megyünk majd, ahol nagyon kell figyelni, mert komoly benőtt talajnövényzet, gyökerek, és szintkülönbség is van. Én speciális gumival mentem végig a nyomvonalon, de a túrára regisztrálók zöme valószínűleg utcai gumikon érkezik meg, ami tovább színesíti majd a napot.” – nyilatkozott Horváth Lajos, akinek a bejárásáról alább belső kamerás felvételeket is láthattok.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kétgólos vereség az őszi szezonzárón

https://youtu.be/O110mStF1sY  (Forrás: Tóth Krisztián Márk)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments