Könyvtári esték a Kolpingban

Író-olvasó találkozót tartottak májusban is a váci Kolping-Házban. A vendégelőadó ezúttal dr. Jungbert Béla volt, aki A Jeruzsálemi Latin Patriarkátus történetéről beszélt a hallgatóságnak. Varga-Kohári Mária a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének beszámoló írását adjuk közre.

Egy kínai közmondás szerint „A jó szomszéd, olyan akár egy véka arany.”, valóban elmondható ez a Váci Kolping Család és a Váci Egyházmegyei Könyvtár szomszédságáról: Az idén februárban közös szervezésben indult útjára a „Könyvtári Esték a Kolpingban” című rendezvénysorozat, melynek első állomása az egyházmegyei könyvtár „Emlékezzetek meg elöljáróitokról…” című konferenciakötetének bemutatója volt.

A közös kulturális rendezvénysorozat író-olvasó találkozóval folytatódott 2023. május 17-én, melynek vendége dr. Jungbert Béla, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend magyarországi helytartója volt, aki 1991-től, 25 éven át volt Magyarország Külügyminisztériumának diplomatája, néhány évig vezetője az Afrikai és Közelkeleti Főosztálynak, és a Belügyminisztérium Menekültügyi és Migrációs Irodájának. Több évig teljesített diplomáciai szolgálatot Izraelben, Palesztinában és Jordániában is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Az író – olvasó találkozót dr. Varga Lajos segédpüspök nyitotta meg, aki a Váci Kolping Család prézeseként, a Váci Egyházmegyei Könyvtár prefektusaként és a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Váci Szent Mihály Tiszti Kerületének perjeleként mindhárom szervezethez kötődik.

A rendezvény aktualitását, a 2022-ben, a Szent István Társulat gondozásában megjelent „A Jeruzsálemi Latin Patriarkátus története” című kötet adta, mely a Patriarkátus újjászervezésének 175. évfordulója alkalmára készült. A találkozó résztvevői megismerhették a szentföldi katolikusok életében meghatározó fontosságú esemény történelmi előzményeit, megvalósulásának körülményeit és máig ható következményeit. A számos izgalmas, érdekes, személyes élményekkel átszőtt előadás közelebb vitt a kisebbségi létben élő szentföldi keresztények és különösen a latin szertartású katolikusok küzdelmekkel, kihívásokkal teli életének, múltjának és jelenének megértéséhez, átérzéséhez, Mindezt tovább árnyalta az a látásmód, hogy az előadó erdélyi magyarként maga is megélte, átélte a kisebbségi lét nehézségeit. Bepillanthattunk a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend kevéssé ismert szentföldi tevékenységébe, melynek elsődleges célja, hogy humanitárius eszközökkel segítse az ottani kereszténység intézményeit és közösségeit megmaradásukban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

„…Amikor valamiben egészen bizonyosak, gyorsan nézzék meg más szemszögből is…”– talán ismert az idézett részlet: John Keating tanár úr szavai ezek, a Holt költők társasága című filmből. Hogyan kerül ez ide, kérdezhetik?  Nem véletlen. Aki jelen volt talán egyetért, hogy előadónk hasonló hatást gyakorolt a hallgatóságra, mint Keating tanár úr a filmben diákjaira: A Szentföldről mindenkiben él egyfajta kép. Az est egyik legnagyobb értéke, tanulsága, hogy előadónk, dr. Jungbert Béla kicsit arra késztetett mindenkit, hogy felálljon arra a képzeletbeli padra és onnét nézzen a Szentföldre, látva annak történelmi, nemzetiségi, vallási, kulturális összetettségét és ebből fakadó sérülékenységét, érzékenységét.

Az egyházmegyei könyvtár az alkalomra kis kiállítással készült, amelyben olyan dokumentumok kerültek bemutatásra melyek kapcsolódtak a Szentföldhöz: Kiemelkedik ezek közül Hartmann Schedel Világkrónikájának (Nürnberg, 1493) Jeruzsálem városát ábrázoló fametszete, de különlegesek voltak a Szentképtár, szentföldi virágokkal díszített szentképei, melyek a Szentföld flórájának különleges lenyomatai.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Könyvtári Esték a Kolpingban

A rendezvény újabb érdekes témával folytatódik: 2023. június 21-én, szerdán, 17 órától vendégünk lesz Köteles Fanni restaurátor, aki „Egy festőrestaurátor szemével: Magyar egyházi és világi méltóságok arcképsorozata a Csáky-hagyatékból” címmel tart előadást.

Várunk minden érdeklődőt! (Forrás és fotók: vaciegyhazmegye.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments