Nyaralás

A közösségi oldalakon, mint kavicsok a tengerparton zsúfolódnak egymáson a nyaralási fotók. Gyerek a vízben, apuka a vízben, anyuka fagyizik, gyerek a csúszdában, esti sütögetés és hasonlók. 

Apuka ötlete volt, hogy grillezzenek homárt (mérsékelt siker lett a vége, részben mert sose ettek még grillezett homárt, részben mert apuka a második rozéfröccs után nótázni kezdett szatmári népdalokat és kevésbé figyelt a rácson sercegő vacsorára, a bort meg sose bírta). A helyiek, vagy épp a tapasztaltabb turisták kuncogva beszélnek össze a láthatóan első tengerparti nyaralásukat töltők viselkedése láttán. Anyuka akkor veszi ki apuka kezéből a rozés poharat, amikor a férfi operettslágereket kezd fejhangon énekelni, széles mozdulatokkal ráerősítve a szöveg romantikusabb részleteire. A homárok persze túlsültek kissé, az összeset a férfi eszi meg aznap és másnap délben a szállodaszoba fejfájós hűvösében. Este persze lemennek a tengerhez, fotók tucatjai készülnek a naplementéről, (a telefon szűrőjével erős túlzásokkal feltuningolva). Langyos, frottírpuha felhők vándorolnak az ég narancssárgáján.

Apuka egyébként rettegett a repülőúttól, de nagy nehezen meggyőzték a családtagok, még is csak igazi tenger, nem a Balaton. És nem is drágább sokkal. Anyuka intézte a részleteket, repülőjegyek, szállásfoglalás, apuka csak javaslatokat tett, apróbb csiszolásokat az ötleten. Alapjáraton előre rettegett az egésztől. Kilépni az ólmeleg komfortzónából. Jó lesz, nyugi, biztatta anyuka, látod, a szomszédék is milyen szép barnán jöttek haza, mennyi szép élménnyel.

Javarészt a tengerparton töltik idejüket, nem foglalkoznak a város nevezetességeivel. Például gumilabdát dobálnak egymásnak és a gyereknek. A nedves gumilabda szelíd nyikorgása, ahogy a repülő gumigömböt elkapva megcsúszik rajta a finom női tenyér. A kisgyerek rácsodálkozik a tengerre, sose látott egyszerre ennyi vizet. Derékig begyalogol az ősi elembe, simogatja a hullámokat, mint régi barátokat. Aztán egy hirtelen gondolattól vezérelve letolja nadrágját és a tengerbe pisil. Senki nem látja, örök titok marad tette.

A part menti sziklák ősi komorsággal hajolnak a fürdőzők fölé, sok mindent láttak már az évezredek során, semmin nem lepődnek meg. Mint távoli rokonok, akik közönnyel nézik a vendégeket. Odafent repülő kondenzcsíkja köt össze két felhőt, mint egy laza kötél, a férfi felnéz, összeszorul kissé a gyomra, a repülésre gondol hunyorogva, a visszaútra. Anyuka megérzi ezt a szorongást, hátulról átöleli a férfit, estére lepasszoljuk a gyereket, suttogja a férfi fülébe kacér hangon.  Ezt meghallja a mellettük napozó idős pár, a nő zavarában figyelmezteti a korosodó pocakos párját, hogy kenje be a lábujjközeit gombásodás elleni krémmel. Most. Azért most, mert a férfi tekintete a közeli, ölelkező nő feneke felé tévedett. A határozott MOST úgy állt meg a levegőben, mint egy, a tengeri szélben vitorlázó, egy helyben lebegő sirály. A férfi szót fogad, krákogva kezd matatásba a strandtáskában. A

kisfiú, kigyalogol a vízből és egy fagylalt ötletét forgatva fejében és ízlelőbimbóin közeledik szülei felé. Anyuka éppen hűtőmágneseket vásárol az egyik árustól, tizenkét darabot, hogy jusson a rokonságnak, barátoknak. Sokaknak feltűnik, hogy minden felesleges dolgot lefotóznak. Főleg anyuka. Például a lábnyomukat a homokban, a hűtőmágneses árust, a nyugágyban alvó gyereket (a háttérben egy kutya éppen levizeli egy gazdátlan napernyő homokba szúrt szárát, amihez a nem sokkal később érkező magányos nőnek fogalma sem lesz.) Egy távoli hajót. És persze a klasszikus: beleülni a kristálytiszta tengervízbe és – a frissen festett lábujjkörmöket később majd ügyesen filterezve, élénkítve az okostelefon segítségével – felvételt készíteni. Mert az élet szép. Ezzel a szöveggel teszi ki majd az internetes közösségi oldalra.

Az egyik büféasztalnál, közel a tengerhez egy író ül. Azokat a turistákat fényképezi, akik nyaralásos képeket készítenek telefonjaikkal. Az általa készült fotók alapján elképzeli az idegenek otthoni, privát, civil életét, majd ezekről novellákat ír a helyi lapba. Kénye-kedve szerint alakít életeket, sorsokat a turistáknak. Van, akinek szép, tartalmas nyaralást ír és van, akinek kevésbé emlékezeteset. Az egyik harmincas nőről például azt írja majd a fényképet nézve, hogy éppen akkor fogan meg gyermeke, amikor a bikinis alak csendesen szunyókál a napsütésben, délután fél háromkor. Egy férfiról azt írja majd, hogy az illető még nem tudja, de éppen most válik visszafordíthatatlan állapotúba a prosztatarákja. Épp most, mikor kisfiával fekszik az extra méretű matracon és kacagva himbálódznak a tenger hullámain, (miközben csupán három éve van hátra és valójában most látja utoljára a tengert).

Nyaralóinkkal, apukával és anyukával, a gyerekkel egyelőre még nem foglalkozik, mert nem tartotta különösebben érdekesnek őket. Egyelőre. Most épp egy tizenhat éves lányt néz, és azt gondolja, ezen a nyaraláson fog először csókolózni, jegyzetel, fényképet készít, fejben alakul a sztori, néhány csavarral. Időközben beesteledik, anyuka persze ezen az estén is a naplementét örökíti meg telefonjával, huszonnégy kép készül, majd a szállásra ballagnak és aludni térnek.

Amíg békésen hortyognak-szuszognak a szállodaszoba klímazümmögésében, odahaza egy gumikesztyűs kéz nyúl a kiskapu felé. A kéz nemrég alaposan átnézte a közösségi médiában megosztott tömérdek fényképet, hogy tehát a család jó messze van, napok múlva érnek csak haza. Az alak átmászik a kerítésen. A kertes ház környéke csendes, sötét, csak a tücskök ciripelnek, a csillagok hallgatnak, mint akik mindent tudnak. Pislogva figyelik az égi és földi eseményeket. Ezt a betörést is.

A férfi hátra megy a konyhaablakhoz, mivel hallotta, hogy van ott egy besurranási lehetőség. Bőven van ideje odabent felmérni az épületet, a hálószobában meg is találja a széfet, nem volt bezárva. Ott vannak a család értékei, készpénz, ékszerek, a nagy kapkodásba elfelejtették bezárni a kazettát. Ahogy a kamerát sem kapcsolták vissza. Az indulás előtti délután romlott el. Épp a betörő javította meg, ez a rendes munkája, de direkt nem élesítette a rendszert.

A komódra kitett közös fotón kéjes vigyorral megsimogatja a nő arcát, megszagolja fehérneműit. Fél órát sem tart, mire minden mozdítható értéket kirámol a fekete sporttáskába, majd csendesen-sunyin távozik. A szálloda szoba steril illatában apuka éppen ekkor fordul egyik oldaláról a másikra félálomban, végig simít szeretett felesége hátán. Ekkor a szép arcú nőnek félálomban mosolyra fordul a szája, mert mindig imádta az igazi emberi érintést, a lelki biztonságot. (Szávai Attila) ♦