Pécsi Rita: Mire jó a vakáció?

A Magyar Kurír állandó szerzőjének – aki Vácon és a Vác környéki településeken rendszeres előadó – Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutatónak az írását olvashatják az alábbiakban, melyben sok jó tanáccsal látja el a szülőket, hogy gyermekeik vakációja hasznos tevékenységekkel teljen.

Elméletben gyorsan kész a válasz: mindarra, ami fontos, de elmaradt a tanévben. Mégsem ilyen egyszerű a képlet. Ha a szülők őszintén válaszolnának, már májusban szorító érzésekről panaszkodnának.

A nyár a legnehezebb időszak a család számára. Hogyan oldjuk meg a gyerek elhelyezését? Hol és mit fog enni? Ne kütyüzzön egész nap, de akkor mivel kössük le, hogy ne unatkozzon folyton? Elengedhetem-e erre vagy arra a fesztiválra, ilyen vagy olyan társaságba? Nem igazán olvas, nem tud egyedül játszani. Jó lenne, ha végre rá tudnám venni egy kis házi munkára, de az több idő, mintha magam megcsinálnám.

A táborok drágák, a nagyszülők távol vannak és dolgoznak, a munkahelyemen éppen minden a csúcsra járatásról szól. És itt van ez a sok pótolnivaló a tanulásban: most letehetné a nyelvvizsgát, vannak remek feladatlapjaink és „játékos” gyakorlóink, de még az ágyból sem tudom kipiszkálni, vagy legföljebb a gépig jut el…

Mégis gondoljuk át röviden, mi az, ami valóban fontos, mi marad el rendszeresen a tanévben, és próbáljunk meg néhány dolgot megvalósítani ezek közül. Nagy örömünkre lesz!

A pihenés

Jelentős alváshiány halmozódhat fel a gyerekeknél, tehát a szünet első időszakára nem érdemes zsúfolt programokat kitalálni. Kiadós alvás, napozás, strandolás, laza séta, szöszmötölés a kertben vagy játék a kisállatkával. Egyszóval, amolyan „lassan járó, vidám időre” is szükségünk van.

A játék

„A játék megolajozza a testet és a lelket” (Benjamin Franklin). „Játék nélkül nem lehet emberré válni” (Kiss Áron). Játék közben fejlődik az agy, csakis játékkal jól előkészített agy képes a hatékony tanulásra. A játékból lesz (vagy nem lesz!) felnőtt korban az alkotás. Hosszan sorolhatnánk az egész tanévben „vágódeszkára kerülő”, pedig semmi mással nem pótolható játéktevékenység méltatásait. Mert a játék emberi alapszükséglet, ami feltétlen kielégítésre tör. Ez pedig valamilyen örömös tevékenység vagy alkotás lenne, amelynek hiánya olyan feszültséggel jár, amit pótcselekvéssel próbálunk majd feloldani.

A spontán játék képessége kiveszőben van, és ettől nem rémültünk meg eléggé! A következmények – például a tanulási rendellenességek, a szellemi tunyaság, a társas érzéketlenség, a sérült mozgásérzék – majd csak néhány évvel később jelentkeznek. A sokat játszó emberek olyan tevékenységekben is képesek lesznek örömöt találni, amiket mások elviselhetetlennek tartanak. Ez pedig a ma annyira hiányolt rezilienciának, azaz a személyiség rugalmasságának egyik legmeghatározóbb alapja.

A játékhoz társak is kellenek. Sok ügyes megoldást találhatnak a baráti közösségek: ma nálunk gyűlnek össze a gyerekek, holnap nálatok, egyszer elmegy velük valaki kerékpározni, focizni, kirándulni és így tovább. Ebben nagy segítségünkre lehetnek az alkalmanként bekapcsolódó nagyszülők is, ha elérhető közelségben vannak. Még egy kis közös utazás is belefér!

Nagy tévedés, hogy a könnyen elérhető kikapcsolódás vált ki örömélményt! Sok veszélyt jelentenek a fantáziát kikapcsoló kész játékok, játékprogramok, a céltalan tévézés, gépezés.

A jó játék a teljes embert „bekapcsolja”, a testi erőt, a szellemet, az érzelmeket is.

Sok kiadványt találhatunk ezzel kapcsolatban a könyvesboltokban, és az interneten is keresgélhetünk. Nagyszerű lehetőségeket kínál a mese, a felolvasás, a közös alkotás, a gyurmázás, agyagozás, festés, a zenélés. Ahogyan a színház, a színházasdi, a bábozás, a társasjáték, a „mi volna, ha…” fantáziajátékok, az egyszerűbb labdajátékok, a tapsos, madzagos mókák, a keresztrejtvények, képrejtvények is. Újra meg kellene tanulnunk ezt az elfelejtett, nagyon szerethető nyelvet. Játsszunk a társas együttműködést és nem a másik legyőzését szolgáló, alkotásra ösztönző játékokat, hogy majd ügyes-bajos dolgaink, mindennapi kapcsolataink is olajozottan működjenek a „komoly” munka idején.

Természet, életbátorság

Nagy nehézsége a mai embernek a természethiány. Gyerekeink hetekig szinte eget sem látnak. Klimatizált, mesterséges világítású, műanyagokkal körülvett terekben telnek napjaik, alig-alig mozognak, nem kell vízzel, sárral, nappal, széllel, illatokkal, természetes ízekkel, rovarokkal, állatokkal, domborzattal találkozniuk. „Alig elképzelhető, hogy egy gyerek, aki szinte csak művi tárgyakkal érintkezett, az élet törvényeivel olyan kapcsolatba kerüljön, hogy azt majd szellemi, vallási és emberi síkon is megtalálja” (Josef Kentenich).

A tét tehát nem kisebb, mint az, hogy képes lesz-e a saját életében a házasságról, a családról, a munkáról, a barátságról, a szeretetről, a hitről organikusan, azaz azok természetes rendje szerint, az életet szolgálva gondolkodni.

Tehát: túrázás, közös barangolás, evezés, sátorverés, fára mászás, bunkiépítés, tűzrakás, kertészkedés, állatsimogató, madárles, kisállatgondozás, lovaglás, kaszálni tanulás, gyümölcsszedés, befőzés – ami csak belefér!

Rendrakás – kívül, belül

Igen jó érzés az idők során felhalmozódott dolgainkat rendbe tenni, ha kell, ritkítani, mélyre került kis emlékeknek újra örvendezni, és mindezt ugyanígy a szívünkben is elvégezni. Ez utóbbiban segítségünkre lehet egy-egy vers, mese, színházi élmény, a zenehallgatás, a közös éneklés, hangszerjáték. Nem vizsgára vagy versenyre készülve, hanem csak úgy, a magunk örömére.

Kapcsolatok – egymással, a segítségünkre szorulókkal és Istennel

Ez talán a legfontosabb erőforrásunk. Azon túl, hogy egy egészségtelenül individualista társadalomban élünk, és már az óvodáskort is meghatározzák a különböző egyéni versenyek, minősítések, az életmódunk is egyre magányosabbá vált. Nem beszélgetünk, az együttlétünk gyakran kimerül az ügyintézésben, ellátásban, megmondásban, kioktatásban, legfeljebb a virtuális kapcsolatokban. És mindeközben szomjazzuk a mély, őszinte, valódi egymáshoz tartozást minden életkorban. Csak tudatos elhatározással lehet a korszellemmel szembemenni. Értékeljük nagyra az egymással eltöltött időt, akkor meg fogjuk találni a módját is! Keressük fel rég nem látott barátainkat, akár csak egy közös fagyizás erejéig, szánjunk időt idős szüleinkre, rokonainkra, hívjuk meg gyerekeink társait egy kerti sütögetésre vagy strandolásra. Keressük meg azokat a közelünkben élőket, akiknek jól jönne egy kis segítség: gyerekvigyázás, kutyasétáltatás, fűnyírás, bevásárlás. Vigyük bele a gyerekeinket is egy-egy ilyen akcióba, biztosra vehető, hogy komoly hatékonyságélményt jelent majd nekik. Nagyszerű társas kalandokat kínáló táborokat is találhatunk (hála az ebben is kedvüket lelő, fáradhatatlan pedagógusainknak). Jó lehetőségeket nyújthat ezekre a családi tábor, a lelkigyakorlat vagy az apa-fia, anya-lánya napok, de egy jól kiválasztott nyári diákmunka vagy a közös padlásrámolás is ilyen lehet.

Keressük és találjuk meg egymást!

„Örüljünk ennek a gazdagságnak, hiszen kapcsolódásra teremtett lények vagyunk, úgy is mondhatjuk: „egymás kedvéért születtünk” (Marcus Aurelius).

Legyen ez a nyarunk legízletesebb, legbőségesebb termésű fán érő gyümölcse!

Szabó Lőrinc: Nyár

Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.

(Forrás: Magyar Kurír) ♦