Váratlan problémák miatt elhúzódik a váci strand gyermekmedendéjének felújítása

Kiöntötték betonból a váci strand új gyermekmedencéjét, így most már az eredetei ütemezés szerint folytatódhat a kivitelezés – tájékoztatta az ES tévé híradóját a Váci Sport Kft. ügyvezetője.

A 2019 őszétől beiktatott városvezetés a koronavírus-járvány után döntött a gyermekpancsoló felújításáról, ekkor azonban kiderült annyira elhasználódott a medencetest, hogy azt javítani már nem lehet, ezért az önkormányzat új objektum építése mellet döntött. A 134 milliós keret előteremtése után az év elején megindult a kivitelezés, amit több váratlan akadály is nehezített.

2019-ben vette át az önkormányzat a váci strandot, elég rossz állapotban, azonban ezt követték a covid-lezárások, így nem derült fény a nagyobb problémákra, egészen 2021-ig. Ekkor ugyanis az évtizedeken keresztül szivárgó pancsoló burkolatjavításánál derült ki, hogy olyan mértékben megrongálódott a vasbetonszerkezet, hogy azt már nem lehet megmenteni, ezért teljes egészében el kell bontani.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

A testület ekkor egy új medence megépítése mellett döntött, amihez a pénzügyi fedezetet is biztosítani kellett. A két évig lezárt medence területén 2023-ban kezdődtek meg a munkálatok. A város testülete az idei költségvetésében 134 millió forintot különített el a vízi játékokkal is felszerelt gyermekmedence megépítésére.

A szerződést február 10-én kötötte meg az önkormányzat a kivitelezővel, akinek eredetileg 4 hónapja volt új medencét építeni a régi helyére. Azonban a szerkezet elbontásánál derült ki, hogy a régi medence alatt egy, az 50-es években épített gyermekmedence húzódik, amit szintén fel kell számolni. A feltört vasbeton mellett azonban még egy ennél is régebbi építményt találtak, amihez régészeket kellett hívni, ugyanis a hatályos rendeletek szerint Vác belvárosa régészeti területnek számít, ezért bármilyen földmunka esetén értesíteni kell a szakszolgálatot.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

Tehát emiatt újból leállni kényszerült a kivitelező. Az első pillantásra pincerészletnek hitt építményről a szakemberek aztán megállapították, hogy egy 19. században épített esővízcsatornáról van szó, ami nem esik védelem alá, ezért a kivitelezők elbonthatták a boltíveket és folytathatták a munkát.

Jelenleg az új medencetest kibetonozását végzik, ami vélhetően június közepére készül el, majd jöhet a vízzáró réteg felhordása, a csempézés és a gépészet beépítése. Amennyiben további probléma nem akadályozza a munkát, akkor is legalább még két hónap mire a kivitelezéssel elkészülnek. (Forrás és fotó: vac.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments