Javult a vasúti átjárós baleseti statisztika

Az idei baleseti statisztika szerint körültekintőbben és szabálykövetőbb módon közlekednek az autósok a vasúti átjárók közelében. 2023-ban vasúti átjáróban eddig 31 baleset következett be, amelyek során egy ember meghalt és ketten súlyosan megsérültek. Tavaly azonos időszak alatt 54 vasúti átjárós baleset történt, ebből kilenc volt halálos (19 áldozattal), és 6 végződött súlyos sérüléssel. Bár egyetlen baleset is sok, az esetszámok idei csökkenése a 2022-ben elindított vasútbiztonsági kampány sikerét igazolja.

A vasúti átjárós balesetek számának drámai megemelkedése miatt indította el a vasúttársaság 2022 áprilisában, Érj haza biztonságban! címmel országos balesetmegelőző kampányát, amelyre – a tavalyihoz hasonlóan – idén is nyári kitelepülésekkel erősít rá a szünidő alatt. Az elsősorban gyermekeket és családokat célzó vasútbiztonsági kitelepülések 2023 évi első állomása július 19-én a siófoki Nagystrand lesz, majd a nyár folyamán még Balatonszemesen, Zánkán az Erzsébet táborban, és Szántódon találkozhatnak a MÁV nyári kampányával az érdeklődők.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Felelősséget kell vállalni a késések miatt” – A Magyar Vasút 2024 konferencián jártunk

A kampány során szerte az országban, de kiemelten a vasúti átjárók közelében találkozhatnak a közlekedők figyelemfelkeltő plakátokkal. Július első felében rádióspotok is adásba kerültek az országos rádiók reklámsávjaiban, amelyekkel a körültekintő közlekedésre hívták fel a figyelmet.

A balesetek számának csökkenését hivatott elősegíteni a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása, amelyben 30 százalékkal megemelik a közúti közlekedés szabályait megsértőkkel szemben kiszabható közigazgatási bírságokat.  2023 szeptemberétől például a vasúti átjárón való áthaladásra- vagy a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályok megszegését akár 390 ezer forintos közigazgatási bírsággal is sújthatják.

Az elmúlt 15 évben vasúti átjáróban nem történt a vasút hibájából halálos kimenetelű baleset, azokat minden esetben a közúthasználó figyelmetlensége vagy a KRESZ-szabályok megszegése okozta.

A MÁV az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri a balesetek elkerülése érdekében

A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.

Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Rekordszámú jelölés érkezett a Prima Primissima díjra

A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 km/h-ás átlagsebességgel szabad áthaladni.

Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.

A vasúti átjáróba csak akkor hajtsunk be járművünkkel, ha abból a kihaladás is biztonságosan megvalósítható (kocsisor mögé ne zárkózzunk fel az átjáróban).

Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik – nem látható a fényjelzőn a villogó fehér fény –, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt. Csak azután szabad tovább haladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat és a biztonságos áthaladásnak minden feltétele megvalósul!

Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít.

A fokozott figyelési kötelezettség, valamint a fényjelzőkészülék tilos jelzése a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, sőt még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Rekordszámú jelölés érkezett a Prima Primissima díjra

A járművezetés közbeni telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.

A szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre tűző nap is okozhat észlelési problémát. Amennyiben a közúti jármű vezetője nem tud kétséget kizáróan megbizonyosodni arról, hogy a fénysorompó-berendezésen milyen fény világít a vasúti átjáró előtt érdemes lelassítani (akár meg is állni), és úgy meggyőződni arról, milyen jelzést mutat a lámpa, illetve nem közelít-e vonat.

A vasúti átjárók biztonsága valamennyiünk közös ügye, ezért a MÁV arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást! (MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság sajtóközleménye) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments