A Dunából kimentett férfi köszönete

Levélben köszönte meg a Dunában elmerült férfi, hogy a vízirendőrök mentették meg az életét.

A vízirendőrök rendkívüli helytállásáról írtak a BRFK Facebook oldalán, ahol leírták, hogy a verőcei strandnál egy rosszul lett strandoló után le kellett merülnie a Dunába vízirendészüknek, Szedlár Bálint r. törzsőrmesternek. A férfit hatalmas küzdéssel hozta fel a víz felszínére, majd a hajóban sikerült társával, Ajtai Andor r. törzszászlóssal újraéleszteni. A kollégák a mentés után már otthonában látogatták meg az idős urat, aki levélben köszönte meg a segítséget.

„Köszönöm, hogy 2023. július 16-án a verőcei strandon az azonnali gyors helyzet felismerésnek köszönhetően, kimentettek a vízből és szakszerűen újraélesztett Szedlár Bálint r. törzsőrmester és Ajtai Andor r. törzszászlós. 18-án már el is hagyhattam a váci kórházat. A köszönő látogatásról készült mellékelten csatolt fényképeket kérem a kollégáknak eljuttatni. A továbbiakban eseménymentes szolgálatot és ha szükséges ilyen szakszerű feladat megoldást kívánok. Üdvözlettel:”

A mentés története

Az esetről szóló korábbi bejegyzésben Szedlár Bálint r. törzsőrmester így ír a történtekről:

„Életem legnehezebb pillanatai voltak, szó szerint minden erőmet és energiámat elhasználtam.”

Július 16-án a hőség miatt vörös riasztást adtak ki az országra, sokan a strandokon kerestek némi felfrissülést. Így volt ez a verőcei strandnál is, ahol vízirendőrök, Szedlár Bálint r. törzsőrmester és Ajtai Andor r. törzszászlós délután kikötöttek a hajójukkal.

Sződligetről haladtunk visszafelé a nagymarosi őrsre, amikor Verőcénél kikötöttünk a hajóállomáson. Végigsétáltunk a kikötőben, figyeltük a strandolókat, amikor észrevettünk egy idős férfit, aki elsodródott a strandtól. Látszott, hogy bajba került, a feje többször lebukott a víz alá, majd újra feltűnt, a kezét pedig erőtlenül próbálta kicsapni a vízből. Majd pár pillanat múlva újból elmerült és nem jött fel többet” – emlékezett vissza a mentés előtti pillanatokra Ajtai Andor szolgálatirányító parancsnok.

A rendőrök már ekkor látták, hogy egyetlen megoldás maradt, Szedlár Bálint hajóvezető pedig egy pillanatig sem habozott. Kidobált mindent a zsebeiből, levette a cipőjét és a taktikai övét, majd beugrott a vízbe a fuldokló után.

„Mire odaértem hozzá, már elmerült a folyóban. Megvolt az a pont, ahol utoljára láttam, tudtam, hogy merre viszi a sodrás, így lemerültem utána. A férfit jó egy méterrel a víz alatt tudtam elkapni, megfogtam a hóna alatt és felküzdöttem magam vele a víz felszínére. Mire felértünk ő már eszméletlen volt, és nem lélegzett.”

Amikor Szedlár Bálint felbukkant a víz felszínén, Ajtai Andor mentőpatkót hajított társa felé, Bálint elkapta a kötelet és a mentőpatkóval odaúszott a hajó oldalához. Andor ekkor megragadta a magatehetetlen férfit és felhúzta a hajóra.

„Már nem lélegzett, és tapintható pulzusa sem volt, amikor kiemeltem. Azonnal megkezdtem az újraélesztést, mellkaskompressziót alkalmaztam egészen addig, amíg egyszer csak felhörgött. Ezután az oldalára fordítottam és szerencsére felköhögte a vizet, nem sokkal később pedig már a légzése is egyenletesebb lett és magához tért.”

Az idős férfi később elmesélte a rendőröknek, le szokott járni a strandra fürdeni, és most is, mint máskor, térdig bement a folyóba, hogy bemosakodjon, de innentől kezdve már csak arra emlékszik, hogy a hajó hátuljában van.

Szedlár Bálint r. törzsőrmester a mentés közben enyhe agyrázkódást szenvedett, mert miközben a hajóhoz úszott a férfivel, a sodrásban beverte a fejét a hajó oldalába.

„Amikor kijöttem a vízből, szabályosan úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. Az a pár perc vízben, most óráknak tűnt. Minden erőmre szükség volt ahhoz, hogy fel tudjam hozni az idős urat a víz alól és el ne veszítsem a sodrásban. Tényleg mindent kiadtam magamból.”

A mentők kórházba vitték a hetven év körüli férfit, akit szerencsére hamar kiengedtek a kórházból. Az életmentésért dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya Szedlár Bálint r. törzsőrmestert és Ajtai Andor r. törzszászlóst dicséretben és jutalomban részesítette. (Forrás és fotó: BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments