Laller az ÉV VERSENYÉN: Jön a HunGarian Baja!

Minden túlzás nélkül megállapítható, hogy mind a magyar tereprali, úgy a hazai autó/motorsport szezonban is az egyik legnagyobb dobás a Várpalotán rendezendő tereprali világkupafutam.

HunGarian Baja

Terepjárók, kamionok, side by sideok és quadok. De mit sem érne a mezőny a TR-futamok igazi magányos harcosai, a motorosok nélkül. Jól tudja ezt Horváth Lajos „Laller” is, aki nélkül már nagyon hosszú ideje nem rendezik meg ezt a versenyt. Idén kicsit döcögősen, de annál nagyobb várakozásokkal néz a verseny elé Laller, akinek úgy istenigazából Várpalotán kezdődik meg a 2023-as szezon:

„Túl vagyok már egy Riverside Baján, de technikai okok miatt sajnos ki kellett hagynom a Baja Satu Mare-t. A HunGarian Baja minden évben nagyon komoly kihívást jelent, pláne úgy, hogy idén a megszokottnál kevesebb kilométer van a kezemben és a lábamban. Ennek ellenére ki nem hagynám ezt a sztorit! Világszínvonalú pályák, világbajnok hangulat, a szakma csúcsát jelentő ellenfelek várnak ránk, akikkel mindig megtiszteltetés együtt húzni a gázt.

Azt gondolom, hogy a Garamvölgyi Zoltán vezette stáb ebben az évben is komoly és gatyafelkötős pályát írt meg nekünk, szóval egészen biztosan nem fogunk unatkozni. Nem utolsósorban minden esztendőben itt kapjuk a legjobb szurkolást, és már hagyományosan egyfajta összetartás jellege is van ennek a hétvégének. Ilyenkor a hazai tereprali motoros mezőnyének teljes kemény magja jelen van: együtt kelünk, együtt ebédelünk, együtt húzzuk a gázt, együtt sírunk és nevetünk. Idén sem lesz ez másképpen, én pedig remélem, hogy sikerül egy jót motoroznom, és teljesíteni a versenyt. A legutóbb láttam egy vicces felhívást a verseny oldalán: Te hogyan jellemeznéd három szóval a HunGarian Baját? Nos, akkor nem kommenteltem, de most innen is üzenném: barátság, tradíció, profizmus!” – foglalta össze tömören és velősen a lényeget Horváth Lajos, a Laller Racing Dakar Team csapatfőnöke, a MAMS tereprali szakágának vezetője.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kézilabda – Örömkézilabdával lett meg a csoportharmadik hely

Aki többre is kíváncsi, az járjon utána. Péntek reggeltől a szervízparkban és a verseny nézői pontjain díjtalanul megteheti. Érdemes lesz élni vele! (Forrás: Tóth Krisztián Márk) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments