Minden tizedik magyar depresszióval küzd – Figyeljünk a felnövekvő generációkra, ne csak a fiatalok világnapján

Augusztus 12 a fiatalok világnapját ünnepeltük. A Hungarostudy az elmúlt évek tendenciái, tapasztalatai alapján megállapította, hogy a súlyos depresszióban szenvedők aránya a teljes lakosságon belül 2021-ben meghaladta a 11%-ot. Sajnálatos módon a fiatalok körében is negatív folyamatok figyelhetőek meg, így még inkább felértékelődik az olyan célzott, tematikus pedagógiai módszerek alkalmazása, mint az idén 10 éves Jobb Veled a Világ Alapítvány által létrehozott Boldogságóra program. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a fiatalok mentális egészségével ne csak augusztus 12-én, az ENSZ által meghirdetett fiatalok világnapján foglalkozzunk. 

A Hungarostudy által év elején publikált tanulmány részletesen is bemutatja, hogy míg 2002-ben a teljes lakosságon belül 7% volt a súlyos depresszióban szenvedők aránya, az 2021-re 11%-ra nőtt. Nem jobb a helyzet a fiataloknál sem, sőt: egyre több fiatal küzd szorongással, depresszióval, öngyilkos gondolatokkal, a digitális világból jövő gondokkal. Ezt tetézi, hogy a felnőtt kor küszöbén, elején álló felsőoktatásban résztvevő tanulók fele küzd enyhe vagy közepesen súlyos lelki problémákkal. Tehát náluk nagy esély van arra, hogy problémáikat a felnőtt éveikben is tovább görgessék.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

Világszerte vannak törekvések arra vonatkozóan, hogyan lehetne a mentális egészséggel kapcsolatos módszereket beépíteni a pedagógiai képzésekbe és a mindenkori oktatási rendbe. Magyarországon erre már létezik egy jól működő, évente mintegy 100 ezer főt elérő, alulról építkező mozgalom: a Boldogságóra program.

A Jobb Veled a Világ Alapítvány 10 éve indította el Boldogságóra programját, amely évente csaknem 1500 oktatási intézménybe, óvodákba, iskolákba juttatja el egyedülálló módszertanát, ahol mintegy 7500 pedagógus foglalkozik a gyermekekkel. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának empirikus kutatásai is igazolták, hogy a pozitív pszichológia kutatási eredményeire épített élménypedagógiai módszertan a gyermekek, szülők és pedagógusok lelki jóllétét is szolgálja.

A fiatalok világnapján külön érdemes megvizsgálni, miként lehet a felnövekvő generációknak segíteni, nemcsak egy-egy kijelölt napon. „A program kiváló kiegészítője lehet az óvodai vagy iskolai munkának, hiszen segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a hagyományos tudásmegosztást és az életben szükséges személyes és szociális kompetenciák fejlesztését összhangba hozzuk. A Boldogságórán elsajátított tudás segítheti a gyermekeket a hétköznapi problémákkal való megküzdésben. A programunk célja ugyanakkor nem az, hogy problémamentes életmodellt állítson a fiatalok elé, hanem hogy vezérfonalat adjon a résztvevőknek, hogy könnyebben nézzenek szembe a mindennapi kihívásokkal, képesek legyenek megbirkózni az eléjük kerülő problémákkal, valamint, hogy lehetőséget adjon a testi-lelki egészségük megtartásához szükséges tényezők tanulmányozására és tudatosítására.” – nyilatkozta a Boldogságóra programról Bagdi Bella pszichológus, a Jobb Veled A Világ Alapítvány elnöke.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

A Boldog Óvoda és Boldog Iskola címre egyébként idén 2023. szeptember 30-ig várják az oktatási intézmények jelentkezését. A Boldogságóra programhoz kapcsolódó további részletek és csatlakozási lehetőségek a következő linken keresztül érhetőek el: https://boldogsagora.hu/cim-elnyerese/. (Forrás és fotó: Jobb Veled a Világ Alapítvány) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments