Nem sikerült a döntőbe jutás magasugrásban Fekete Fédrának a budapesti Atlétikai VB-n
A budapesti atlétikai világbajnokság 7. versenynapjának délelőtti programjában a váci illetőségű Fekete Fédra (a váci sporttudósító, Fekete György lánya) a női magasugrás selejtezőjében indult. Bár Fédra jól versenyzett, végül sajnos nem jutott be a vasárnap esti döntőbe, a 33. helyen zárt összetettben.
A Váci Reménység nevelése, a most a Budapesti Honvédban versenyző Fekete Fédra szépszámú közönség előtt, jó hangulatban pénteken délelőtt állt rajthoz női magasugrásban. A világbajnokságon szabadkártyával induló Fédra az első magasságot (175 cm) elsőre, a 180-at pedig másodikra vitte át – ütemes taps kíséretében! A szabadtéren egyéni legjobbját jelentő 185 centiméteren viszont már sajnos nem jutott túl, így nem jutott be a 15 fős mezőnyt alkotó vasárnapi döntőbe, s összesítésben a 33. helyen végzett. A döntőbe jutáshoz egyébként legalább 189 centiméter kellett volna, de ez így is szép teljesítmény Fédrától.
„Élveztem a versenyt, nagyon jó volt. Azt kicsit sajnálom, hogy nem lett meg az 185 cm, de így is boldog vagyok, hogy itt lehettem – nyilatkozta az MTI-nek a verseny után a 25 esztendős Fekete Fédra, akinek az első két kísérlete rosszul sikerült 185 centiméteren, harmadikra viszont nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy átjusson a léc felett. – Ez utóbbit a sarkammal húztam le. Sajnálom, hogy nem az volt az első azon a magasságon. Az első kettőnél túl közel voltam és nem jött ki a támasz, a harmadiknál mentem hátra a megfelelő távolságra.”
Fédra kiesése után még nem jött ki a pályáról, hanem nézte a többieket, köztük a két legnagyobb favoritot, a címvédő ausztrál Eleanor Pattersont és az ukrán Jaroszlava Mahucsihot.
„A felnőttek között ez volt az első nagy világversenyem. Örülök, hogy bent maradhattunk nézni a legjobbakat. Nagyon élveztem” – jegyezte meg a magyar sportoló, aki a jövőben arra fog törekedni, hogy több hasonló nagy versenyre ki tudjon jutni.
További váci illetőségű hír még az Atlétikai világbajnokságról, hogy szerdán a női gerelyhajítás selejtezőjében búcsúzott a szintén váci Moravcsik Angéla. A B-csoportban elsőre 52.54-et dobott, másodikra kilépett, s harmadikra javított, ám az 55.10 sem volt elég a továbbjutáshoz, így végül a 26. helyen zárt. (Címfotó: Nemzeti Sport) ♦