Vácon „terjeszkedik” a Samsung: vendégmunkásokat étkeztetnek a városban

Nemrég egy ismerősünk felhívott, érdeklődött egy ételkiszállító cég iránt, hogy milyen minőségben főznek. Mint mondta: eddig a volt Forte-gyár konyhájából szállították ki hozzá az ebédet, ám már a helyieket nem szolgálják ki, mert ezután a gödi Samsungnak főznek. A Narancs.hu utánajárt ennek a témának, melyből az alábbiakban közlünk részleteket.

A közelmúltban jutottak el az információk a laphoz arról, hogy a legendás Forte film- és papírgyár egykori területén működő Forte étterem és vendégházból (képünkön) munkásszálló létesülhet a gödi Samsung SDI vendégmunkásai számára. A Narancs.hu megkereste az étterem tulajdonosát, Majnik Jánost, aki azt mondta, tárgyal az akkumulátorgyártó vállalat egyik alvállalkozójával és habár eladó az ingatlan, még csak bérlik tőle, ugyanis augusztus 15-étől száz vendégmunkás étkeztetése kezdődik meg – értesült a Narancs.hu

A cikkből kiderül, hogy Majnik Jánost koreaiak keresték meg, akiknek november-december könyékén szállásra is szükségük lenne. Az épület alsó szintjén van húsz férőhely, és ha a tetőteret beépítenék, akkor ki lehetne alakítani egy 36-40 fős részleget, de erre neki nincs pénze – mondta a tulajdonos. Nem tudni, hogy mi lesz a sorsa a vendégháznak, mert folyamatos tárgyalásban vannak – az is lehet, hogy végül nem a Samsung alvállalkozója vásárolja meg.

„Az említett tervekről részben nem hivatalos úton értesült az önkormányzat, ugyanakkor természetesen figyelemmel kíséri a terveket. Az önkormányzati óvoda közelében található étterem esetleges tulajdonosváltása kapcsán – amennyiben ott építési tevékenység nem folyik majd – önkormányzatunknak ugyan nincs kompetenciája, engedélyezési/véleményezési feladata, csupán az érintettek bejelentési kötelezettsége áll fenn a változás miatt. De a lehetőségekhez képest szorgalmazzuk a város bevonását az egyeztetésekbe. Jelenleg az eddigi tulajdonos üzemeltetőtől mindezidáig ilyen tevékenységre bejelentés nem érkezett” – írta a lap megkeresésére Vác Város Önkormányzata.

A városvezetés reményei szerint a további működés nem indukál a gyermekintézmény környezetében jelentős közlekedési forgalomnövekedést, így az a jövőben sem befolyásolja jelentős hátránnyal az óvoda működését, a gyermekek komfortérzetét.

Az önkormányzatnak tudomása van arról, hogy a város északi végén, a Balassagyarmati úton egy korábbi ingatlant – a bejelentése alapján éttermi céllal – hatályos engedélyek birtokában bérli egy cég.

Ez az ingatlan Kisvácon, a Castrol-benzinkút mellett az egykori autószalon épülete, a falán lévő tábla bal felső sarkába ki van írva: Samsung SDI. A tábla szerint az éttermet a Minduelle Kft. üzemelteti, a cégben koreaiak dolgoznak. „Forrásunktól úgy értesültünk, hogy Budapestről érkeztek, mert „szűk volt számukra az ottani kapacitás”. Speciális ázsiai ételeket készítenek, melyeket kiszállítanak a gyárba – írja a Narancs.hu. (Forrás: magyarnarancs.hu – Fotó: Facebook)