Jankovics 80 – Kiállításmegnyitó holnap a művelődési központ Átrium Galériájában

Jankovics 80 címmel nyílik Jankovics János festőművész kiállítása szeptember 14-én, csütörtökön 18 órakor a váci Madách Imre Művelődési Központ Átrium Galériájában.

A kiállítást megnyitja: Feledy Balázs művészeti író.

A kiállítás október 13-ig tekinthető meg.

Jankovics János honlapján így ír magáról rövidített önéletrajzában

„1943-ban született Budapesten. Az elbeszélések szerint az akkori szőnyegbombázások elől szüleim sietősen kiköltöztek anyám szülőfalujába, Verőcére. Én ezt egy csöppet sem bánom, mindenkinek hirdetem, Verőce nemcsak a Dunakanyar, hanem kis szerencsével, és elbizakodottsággal a világ közepe is. A mai napig itt lakom. Amíg Róma a Tiberis partján hét dombra épült, addig Verőce dunapartján négy hegyre települt. A víz, a hegyek atmoszférája rátelepült látásomra, tehát a képekre is.

Sok kanyargós út után, négy évig korrigált Tamás Ervin festőművész. Egy jóval későbbi alkalommal tipográfus végzettséget szereztem. 1997-től vagyok a MAOE tagja. Alapítója és elnöke voltam a Verőcei Műhely Művészeti Egyesületnek, megszűnéséig. Tizenhat évig működtettem közönségünknek és a Dunakanyar látogatóinak az Amaltheia Műteremgalériát.” ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments