Matkovich Ilona polgármester és Rétvári Bence országgyűlési képviselő megbeszélése

Városvezetői kezdeményezésre hétfőn délután a városházán folytatott megbeszélést Matkovich Ilona polgármester és Rétvári Bence, a térségünk és Vác országgyűlési képviselője.

Az egyeztetésen a váci felújításokról, fejlesztésekről adott tájékoztatást a polgármester. Elmondta, hogy jól halad a Bauer utcai bölcsődeépítés, a kivitelező tartani tudja a határidőt. Az inflációnövekedés, valamint az építőipari problémák miatt azonban itt is megnövekedtek a költségek. Ennek a fedezetnek az állami támogatásához kérte Matkovich Ilona az országgyűlési képviselő közbenjárását.

Szóba került, hogy a gödi Samsung működéséből származó iparűzési adóból annak ellenére sem részesül Vác, hogy egy sor ezzel kapcsolatos beruházás a város területén épül és az akkumulátorgyár szennyvizét is a váci vízmű fogja kezelni. Az önkormányzat emiatt kezdeményezi, hogy a kormányrendelet módosításával városunk is kerüljön be azok közé a települések közé, amelyek pályázhatnak a különleges gazdasági övezettel összefüggő adók elosztásánál.

A váci polgármester továbbá kérte az országgyűlési képviselőt a Görög templom tetőzete cseréjének támogatásához is, ugyanis a váci Tragor Ignác Múzeum korábbi kiállítóhelye a tető állapota miatt lassan egy évtizede alkalmatlan kiállítások megtartására. Ezt a munkát abból a Vácnak öt éve kormányrendelettel megerősített négymilliárdos forrásból kellene megcsinálni, amelyet azóta sem nyitottak meg a város számára. Matkovich Ilona ismét határozottan állt ki amellett, hogy a nemrég ismertetett nyomvonalakon az itt élők érdekében nem lehetséges Duna-híd kialakítása. Ezután egy esetleges új nyomvonal kialakítása is felmerült az egyeztetéskor.

Miután a közétkeztetést is érintő drasztikus élelmiszerár növekedést közel sem fedezik az erre kapott központi normatívák, ennek rendezését is fontos megoldandó feladatként továbbította vendége felé Matkovich Ilona.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kulturális Örökség Napjai és Ars Sacra Fesztivál programok a váci Tragor Ignác Múzeumban

A valamivel több, mint egyórás megbeszélésen a polgármester hangsúlyozta, Vác az országos gazdasági nehézségek ellenére is eredményes éveket tud maga mögött, és ismét megfogalmazta kérését, hogy a központi pályázatok elbírálásánál Vác járási székhelyként, az ellátandó járási feladatok, valamint lakói számának arányában juthasson pályázati forrásokhoz. (Forrás és fotó: Vác Város Önkormányzata Facebook)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments