Őszi tangó
Szarvasbőgést hoz a szél a faluhatár felől. Amint szünetet tart az állat, elmélyül, szétterül a csend. Öreg vadászok leporolják az előszobák falaira helyezett őzfejek üvegszemeit, szarvasbőr szemüvegtisztító kendővel suvickolják a műszemeket, csillogjanak szépen. Meghitten nyikorognak alattuk a rozoga kettes létrák. Óvatos lábmozdulatokkal egyensúlyoznak, akárha tangóznának.
Ősszel másképpen csendes a faluszéli temető. Mintha bölcsebbek lennének a tekintetek a sírköveken látható fakó fényképeken. A temetőkben ilyenkor gyakrabban időznek a nyugdíjas asszonyok. Gyakrabban morzsolgatják fázós, ráncos, vastag erezetű kézfejeiket. Közben emlékeznek. Emlékeznek régi őszökre, régi nyarakra, régi, időtlen mozdulatokra, gesztusokra. Ahogy a lustán aláhulló falevelek is emlékeznek a nyár perzselő forróságára, a tavaszi hajnalokra. Az idős nők közben gyengéd mozdulatokkal igazgatják a síremlékek virágtartóiba tett virágokat. Hoznak majd pár nap múlva újakat. Megfőztek és kijöttek kicsit a fényre. A félrehúzott őszi húsleveseken gyorsabban húzódnak össze a zsírflották.
A temetőtől nem messze, egy öreg diófa alatt fiatal szerelmespár fekszik kuncogva a langyos, illatos avarban. Így mosódik össze szerelem és elmúlás. Nem messze a temetőtől lehullott körtéket rágnak a darazsak, lassan elfogynak a sárga gyümölcsök, lassan elhalványul az izzók fénye. Mert minden élet fény. Megáll egy autó a temető kovácsoltvas kapuja előtt. A kocsiból tangózene szól. A lüktető, szenvedélyes dallamok a harmincas éveket idézik. Amennyire kivehető, a világhírű Carlos Gardel szerzeménye 1935-ből, a Por una Cabesa című. Férfi száll ki a leengedett ablakú autóból, napszemüveget vesz elő, zsebre tett kézzel dől a kocsi oldalának. Hunyorogva nézi, ahogy mélyülnek a fakérgek barázdái, ahogy mélyülnek a homlokredők is. Napszemüvegét homlokára tolta, pedig egy üres temető mellett senki előtt nem kellene szégyellnie egyre mélyülő barázdáit. Fázósan feljebb húzza kabátcipzárját.
A temető locsolókútjára műanyag kannákat akasztottak, az üresen himbálódzó kannák némán ásító száján hálót szőnek a pókok. Mint akik még reménykednek az őszi legyekben. Üresen himbálódznak, össze-összekoccannak.
Vannak férfiak, akik a templomból a vasárnapi mise után nem egyből hazamennek, hanem abba a másik, nevezzük így, lelki fertőtlenítő intézménybe. Hogy amely bűnöket hosszan, alaposan, lelkesen meggyóntak, ugyanazokat a bűnöket a lehető legrövidebb idő alatt újra és újra elkövessék. Legyen meg a te akaratod. Legyen mit megbánni jövő vasárnap a plébánosnak, aki unottan hallgatja, el-elszundikál közben, lelassul, mint a kövér őszi legyek. Kirója a szükséges penitenciát, majd útjára bocsátja a bűnöst. Vissza az életbe, tehát a bűnök fülledt dzsungelébe. Ami ugyan átláthatatlan, de végtelenségében is ismerős a vétkes számára. Hogy ne legyen unalmas, minden harmadik gyónáskor kitalál, mintegy hozzákölt a bűnlajstromhoz olyan tetteket is, amelyeket nem követett el. Reményei szerint, mint egy erős kávé, felrázzák, felélénkítik majd az őt hallgató papot. Ez általában részben sikerülni szokott. Ám az egyházi férfi idős. Sokat tapasztalt ember lévén átlát a bekamuzott, felhabosított és gyanúsan nagyszabású, fantázia szülte erkölcsi, keresztényi botlásokon. De nem szól rá a bűnbánóra, elhiteti vele, hogy valóban súlyos bűnt követett el. Így hazudnak olykor egymásnak. Kölcsönösen füllentenek újabb gyónnivalót indukálva. Hosszúra nyúlnak a hőn áhított penitenciák, mint a kerítésre akadt őszi ökörnyálak. Lassan úsznak az emberi sorsokban, az élet viharaiban ugyanúgy, mint a lágyabb, langyosabb, balzsamosabb, általában békésebb őszi hetekben. A plébános titokban szereti a tangót. Szerinte ez a legszebb tánc, ami nő és férfi által megvalósulhat. Ahogy a szüreti felvonulást is szereti nézni, az annak alján csendesen parázsló emberséget, a hagyományokat. Komótos miséket tart őszönként.
Ahogy a szüreti felvonulók is komótosan gyalogolnak, miközben évszázados énekek szállnak a népviseletes karaván felett. A bor és pogácsa illata, a lovak karakteres szaga összekeveredik a fiatalabb felvonulók parfümfelhőivel. Az egyik fiatal lány a sorban még nem tudja, de két óra múlva végre megfogan benne egy új élet. Tangabugyi és rakott szoknya. Lóürülék és szintetizátoros félrenyúlások. Népdalok és a menetet előző autókból csak azért is hangosan szóló diszkózene. Az egyik ablakban középkorú férfi nézi a szüreti felvonulást. A szobát vastagon megtölti a régi falióra hangos ketyegése, a felvonulás hangjai tompán hallatszanak csupán. Az ütemes kattogás összefonódik, majd újra szétválik a kocsiplatón ülő muzsikusok zenéjének ritmusával. Aztán becsukja az ablakot, mert hideg van, pohár testes vörösbort tölt (Cabernet Sauvignon). Majd ő is betesz egy tangólemezt a lejátszóba, a plébános kedveltette meg vele. Néhány korty után arra gondol, hogy tulajdonképpen a szüreti ünnepkör is olyan, mint egy szenvedélyes tangó. ♦