Svédasztalos reggeli

A wellnesshotel konyhájában már kora reggel sürögnek a szakácsok, hogy az első látásra kipihent, kisimult lelkületű vendégeknek időben meg legyen készítve a svédasztalos reggeli. Az étkezőbe érkező férfi és a nő elcsodálkozik az ételbőségen. A felvágottakat nem ám csak halomra dobálják, a szorgos kezek esztétikát csempésztek ötven deka párizsi kihelyezésébe is. A széparcú nő vizet önt magának, a férfi teát, majd a nő a szálloda vendégei számára kihelyezett kávégéphez sétál, szelíd, kecses mozdulatokkal.

Többen, zömében férfiak lopva utánanéznek, néhány női vendég irigykedve figyeli a széparcú nőt. Párja, a férfi körülnéz, az ételbőséget fürkészi. Kenyérből is négyféle, hogy a finnyásak és az egészséges táplálkozásra törekvők is megtalálják a számításukat. A férfi odaszól a kávéjára váró nőnek, hogy hova üljenek majd, ő oda is megy, elrendezi a reggeli kellékeit. Nem kezd neki, megvárja kedvesét, közben a nőt nézi, hogy milyen szép lába, dereka van. (Jó adottságok, gondolja). És milyen szép lelke, hangja. Ahogy a nő kissé előre dől, hogy édesítőt tegyen a kávéba, kissé megfeszülnek a formás vádlik, azokon mereng a férfi és az elmúlt éjszakára gondol. A nő megérzi ezt az enyhe hajolásban, megigazítja haját, a férfire néz cinkos cserfességgel, összemosolyognak. Látni a nő arcán, hogy magában kuncog. Ezen a csendes szombat délelőtti reggelen kuncognak az egymásra tett kiflik is, mosolyognak a mogyorókrémes kenyérszeletek, nevetnek a neszkávés bögrék. Odakintről behallatszik a madárcsicsergés, elvegyül az étkezőterem emberzajával. Pont ez a halk, monoton embermorajlás erősíti fel a madarak vékony csivitelését. Ha csend lenne, nem lenne annyira érdekes.

A férfit aztán kizökkentik a szomszéd asztalhoz érkező nyaralótársak, pontosabban anyuka, apuka és egy kislány. Látni, érezni, hogy apuka a főnök, talán rendőr lehet – gondolja a férfi -, vagy egy biztonsági cég vezetője. Hangosan, egóból, dominanciával és tesztoszteronnal túlfűtve szabályozza a családját. Ki mit egyen, ki hova üljön, ismerteti a napi programot, hová fognak menni városnézésre, hol, mennyi időt töltenek majd, mennyi pénzt költenek majd maximum (spórolni kell, ahol lehet – ez az elve apukának, mások inkább úgy mondanák: smucig, szűkmarkú). Nincs beleszólása senkinek, ne is legyen, hisz ő a legjobbat akarja. A napi családi program ismertetése közben folyamatosan körülnéz, valami gyanúsat keres. Miközben apuka eszik, krákog, kritizálja az ételt, a kissé retró hangulatú étkezőhelyiséget. Felesége és lánya csendben falatoznak. A lány, hogy elérje az asztalra hordott lekvárt, kissé feláll. Közben meglöki a széket, nyikorog a járólapon a bútor lába. Apukát ez persze zavarja, hangos gyereknevelésbe kezd, lehetőleg úgy, hogy a közeli asztaloknál ülők is hallják az apai szigort. A pedagógiai jelleggel előadott mondatokat, hogy miként kell felállni úgy, hogy ne nyikorogjon a szék, hogy mindenki őket nézi a kislány miatt, amúgy is túl sokat szedett szerinte a gyerek, nem fogja bírni megenni, itt sincs pazarlás. A széparcú nő párja érdeklődve követi az eseményeket. A gyermek gyomra persze összeszorul a nyilvános megaláztatástól és a tányérjára, apuka által katonás rendben kitett ételek (pirítós, palacsinta, üdítő és egyebek) felét sem eszi meg. Ettől persze apuka ideges lesz, megint krákog, mintha valami lelki allergia kínozná, ami a torok tájékán manifesztálódik, a teásbögréjét a normálisnál hangosabban csapja az asztalhoz, mintegy jelzésértékkel. Anyuka mindezt halkan végig nézi, nem mer ellenkezni apuka nevelési elmélete ellen, már megszokta, nincs mit tennie, nem mer és nem is akar vitatkozni. Csak nyel és nyel, ételt is, lelki mérget is. Mert ha szólna, ő is megkapná a magáét. Így hát lehorgasztott, kissé szégyenkező fejjel falatozik. Szeme sarkából kémleli a szomszéd asztalnál ülőket, többen – akik eddig végig nézték apuka csendes tombolását – elkapják tekintetüket.

Egy ilyen nyugodt helyen igazi látványosság egy nárcisztikus férfi műsora, mondja halkan a férfi a nőnek, aki közben visszatért a kávéval. Reggeliznek, csendesen beszélgetnek, az asztal alatt összeér a lábfejük, egyeztetik, ki mit szeretne megnézni a városban, közösen megbeszélik, mikor menjenek a strandra. Anyuka irigykedve nézi az asztalszomszédokat. Elpityeredik, apuka ránéz, mi bajod van, kérdi apuka tompa fahangon, csak az allergia, mondja kásás hangon anyuka, majd papírzsebkendőt vesz elő. Apuka rászól, hogy spóroljon a zsebkendővel. Aztán a kislányhoz intéz atyai szavakat, miszerint a gyerek túl sok vécépapírt használ, direkt hallgatózott az előszobában, mikor a gyerek a nagydolgát végezte a vécében. Otthon is meg van határozva, hogy mennyi vécépapírt lehet használni egy alkalommal. Apuka kiszámolta a mennyiséget. Ezen a vécépapír témán már a környező asztalszomszédok kezdenek krákogni, jelezvén, hogy nem tartanak igényt nyaralás és reggelizés közben ezekre a részletekre.

A nő és a férfi összekuncognak kínos asztalszomszédjaikon és esznek tovább, addig, amíg jól esik, úgy és annyit, amennyi jól esik. Két harapás bundáskenyér között a széparcú nő közelebb hajol a férfihoz, közben mutatóujjával hívogató mozdulatokat tesz. Egy pillanatra körülnéz, de csak a szemeivel, majd csibészesen hunyorogva, halkan mondja a kíváncsivá tett férfinek, hogy ha végeztek a reggelivel, a wellnessezés előtt maradjanak még egy kicsit a hotelszobában, ne siessenek annyira. Összenevetnek. Látni rajtuk, hogy valahogy lazán kezelik az életet, természetesség van a mozdulataikban, gesztusaikban: abban, ahogy szelíd tónusban csevegnek reggelizés közben. Úgy egy pár ők, hogy a legjobb barátok is. A férfi és nő a kapcsolatuk minden értelmében, valamint lelki társak is. Ritka az ilyen. Valahogy úgy alakult az életük, hogy korábban igazi barátjuk sose volt. Egészen addig, amíg össze nem jöttek, amióta egy párt alkotnak. Messziről látni köztük ezt a harmóniát, világít ez a kapcsolat a világ közönyös szürkéjében, a társadalom elvárásoktól lucskos ködében. Messziről látni ezt. Ahogy azt is, hogy a szomszéd apuka idegesen karon fogja a lányát, kivezeti az étteremből, dühösen kerülgeti az asztalokat, maga után vonszolva a gyereket, hogy aztán kint a bejárati ajtó előtt – pedagógiai célzattal – arcon vágja. ♦