Új helyfoglalási funkcióval bővült az ötéves MÁV app, hazánk egyik legnépszerűbb közlekedési alkalmazása

A MÁV-START az online ügyintézés gyors terjedését felismerve, a korábbi Vonatinfó néven futó menetrendi utastájékoztatási feladatokra 2015-ben létrehozott mobilalkalmazást  2018-ban kibővítette jegyértékesítési funkciókkal is. Ezzel egyidőben, 5 éve nevezték át MÁV applikációra, amely azóta már az egyik legnépszerűbb és legtöbbek által használt közlekedési alkalmazássá vált itthon. A folyamatosan fejlesztett applikáció újabb funkcióval bővült: immár az utasok helyfoglalás esetén kiválaszthatják, hogy ablak vagy folyosó felőli, esetleg asztalnál lévő ülőhelyet válasszon a rendszer számukra a helyjegyes vonatokra, de például családtag, ismerős számára korábban lefoglalt ülőhely mellé is kérhető helyfoglalás.

Az 1,9 millió regisztrált felhasználóval rendelkező MÁV applikáció már 5 éve segíti az utasokat az utazásaik során információszolgáltatással, a menetrendi tájékozódásban és a jegyváltásban. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az alkalmazás egyre felhasználóbarátabbá válik, illetve az utasoknak is lehetőségük nyílik kifejteni a véleményüket és javaslatot tenni. Mivel az online értékesítés kétharmada az applikáción keresztül zajlik, ezért kiemelkedően fontos, hogy számos szolgáltatást minél könnyebben, kényelmesebben használhassanak az utasok, ennek érdekében a MÁV-VOLÁN csoport tervezi az alkalmazás teljes megújítását.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

Egy újabb fejlesztés révén immár paraméterezetten, helytulajdonság választással is lehet a vásárláskor helyet foglaltatni minden helyjegyes vonatra, többek között InterCity-kre, helyjegyes balatoni vonatokra és belföldi forgalomban helyjeggyel igénybe vehető nemzetközi vonatokra, továbbá azon nemzetközi vonatokra is, amelyek a MÁV app-ban elérhetők.

A mobilapplikációban – a vásárlási folyamatot kiegészítő újabb lépéssel – az utasok helyfoglalás esetén kiválaszthatják, hogy ablak vagy folyosó felőli, esetleg asztalnál lévő ülésre szeretnének ülni majd, vagy már – akár családtag, ismerős számára – korábban megrendelt ülőhely mellé vennének újabb helyjegyet. Az asztal melletti hely opcionálisan választható az ablak vagy folyosó melletti üléshez is. Több utasnak történő egyidejű vásárlás esetén pedig egy helyet foglal a rendszer a beállított paraméter szerint, a többi helyet a lefoglalt ülés közelébe osztja ki.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

Természetesen, csak akkor tudja a helytulajdonság választást teljesíteni a háttérrendszer, ha még rendelkezésre áll az igénynek megfelelő szabad ülőhely. Minél előbb vásárolunk helyjegyet, annál nagyobb az esély a megfelelő ülés kiválasztására. Ha valaki nem szeretne élni a paraméterezéssel, az eddigi automatikus helykiosztást is választhatja.

Ha műszaki hiba miatt nem közlekedik az a kocsi, amibe az utas helyet foglalt, akkor előfordul, hogy másik típusú kocsival vagy akár pótlás nélkül közlekedik a vonat. Ilyenkor a helyfoglalás módjától függetlenül a korábban lefoglalt helyeket a rendszer átteszi a pótlásra kijelölt kocsiba. Amennyiben az eredetileg foglalt helyszám nem található a vonatban, az utasok elhelyezéséhez a jegyvizsgáló nyújt majd segítséget.

A tervek szerint a vasúttársaság fokozatosan kiterjeszti a fejlesztéseket a belföldi InterCity-kre, illetve egyes nemzetközi vonatokra is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

További információk a MÁV app használatáról: https://mavcsoport.hu/mavapp (Forrás: (Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság sajtóközleménye) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments